Mielőtt rátérnénk a konkrét játékra, gyorsan szögezzük le, hogy a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére a Gotham Knights nem a sokak által szeretett, Batman főszereplésével készült Arkham-széria folytatása, hanem önálló alkotás. A helyszín ugyanaz (Gotham City), a karakterek is (a Bat-family tagjai és Batman ikonikus ellenfelei), a játékmenet alapjai szintén megegyeznek, de a WB Games Montréal alkotása lényegében egy alternatív univerzum, így nincs történeti kapcsolat az Arkham Asylum, Arkham City, Arkham Origins és Arkham Knight játékokkal. Ami – most már kimondhatjuk – a végeredmény minőségének ismeretében egyáltalán nem baj.
Ígéretes alapok
Pedig az előjelek pozitívok voltak. A Gotham Knights fejlesztéséről 2020 nyarán hullott le a lepel, és a munkálatokat hiába bízták a leggyengébb Arkham-részt (Origins) készítő WB Games Montréal csapatra, a bejelentés egy ígéretes játék képét vetítette előre. Adott négy szereplő (Batgirl, Nightwing, Robin, Red Hood), akik közül kiválaszthatjuk, kivel szeretnénk játszani, de megvan a karakterváltás lehetősége is, sőt, akár egy barátunkkal közösen egyszerre irányíthatunk két hőst.
Tehetjük mindezt egy méretes, szabadon bejárható, több kerületre osztott Gotham Cityben, ahol egyrészt fel kell göngyölíteni a történet fő szálát, másrészt megannyi mellékküldetés, bónusz feladat, kihívás, verseny és gyűjtögethető extra várja, hogy foglalkozzunk velük.
A sztori azzal nyit, hogy Batman, azaz Bruce Wayne elhalálozik, méghozzá egyik legnagyobb ellensége, Ra’s Al Ghul közreműködésének hála, és mindeközben az említett rosszfiú is életét veszti. A denevér halála óriási vákuumot hoz létre Gotham Cityben, amit a köpenyes hős négy tanítványa igyekszik betölteni, a helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy a Baglyok Bírósága (Court of Owls) és az Árnyak Ligája (League of Shadows) is ki akarja terjeszteni a hatalmát a városra.
Van baj
A játék legelején döntenünk kell, hogy melyik hőssel indítjuk el a mentorunk halálának felderítését, és már az első pár percet követően elkezd kilógni a lóláb. A Gotham Knights hiába jelent meg kizárólag PS5-re, Xbox Series konzolokra és PC-re, semmi nem indokolja a PS4 és az Xbox One kihagyását, ugyanis a program grafikai szempontból sokszor kevesebbet nyújt, mint a 2015-ös Batman: Arkham Knight. Egy rövid bevezetőt követően, a szabadon bejárható város elérésével aztán kiderül, hogy mi áll az előző generációs konzolokra készült verzió elhagyása mögött.
A játék olyan rosszul optimalizált, hogy hivatalosan maximum 30 képkocka per másodperc képfrissítési sebesség hozható ki belőle, a gyakorlatban viszont még ezt sem tudja mindig teljesíteni a program, esetemben sokszor előfordult, hogy bőven 25 fps alá esett a képfrissítés, ami rendre szaggató játékmenetet eredményezett. Mindezt csak tetézi, hogy a karakterek animációja sokszor darabos, a mellékszereplők kidolgozása messze elmarad a központi karakterekétől, összességében a látvány minden eleme az előző évtizedet idézi.
A külsőségeket illetően az egyetlen komoly pozitívum Gotham City megvalósításánál érhető tetten. Bár a magam részéről egyáltalán nem így képzelem el, hiányzik a valódi nagyváros érzete, de a kivitelezés hangulatos, sokszor egyenesen látványos, és a helyszín végre élettel teli, nem egy kihalt betondzsungel, mint a már említett Arkham Knightban.
Az eddigi kritikákkal kapcsolatban persze megjegyezném, nem feltétlenül a külsőségektől lesz jó egy videójáték, de a Gotham Knight esetében még mindig az a kisebbik gond, hogy idejétmúlt a grafikai megvalósítás és érthetetlenül optimalizálatlan a játékmotor. A magam részéről szemet tudnék hunyni efelett, ha a játékmenet változatos és magával ragadó lenne. De itt nem az.
Négy hős, egy eset
Bár adott négy hős, akik – papíron – nagyon különböznek egymástól, a helyzet az, hogy a játék mindegyikükkel ugyanolyan monoton. Ennek oka, hogy egy mérhetetlenül lebutított harcrendszert kapunk, ami az eltérő képességek ellenére minden karakter esetében azt eredményezi, hogy minden egyes küzdelem az ütés/kitérés kombináció végtelen ismételgetéséből áll.
Az Arkham-széria lendületes, látványos kombókkal elhúzható, már-már végtelen táncra emlékeztető megoldásának itt nyoma sincs, csupán az eredményez némi változatosságot, hogy a hősöknek vannak olyan egyedi támadásai, amit az úgynevezett momentum-csík feltöltése után lehet ellőni. De még ez sem segít azon, hogy nincs semmiféle visszatámadás (counter), aminek eredményeként az első óra után lelketlen gombpüföléssé válik minden egyes harc – legyen szó az utcán szaladgáló tucatpribékekről vagy a komolyabb főellenfelekről. Mindezt csak tetézi, hogy az ellenfelek felhozatal mondhatni nevetséges: vannak sima rosszarcok, nagydarab rosszarcok, illetve a gonosz frakcióknak különleges „egységei” – és ebben nagyjából ki is merül a repertoár, csak a karakterekre húzott skin változik annak fényében, hogy éppen melyik bűnbanda ellen küzdünk.
Hogy a Gotham Knights harcrendszere mennyire idejétmúlt, azt tökéletesen példázza a már említett nagydarab ellenfél. A méretet leszámítva az egyetlen különbség a sima pribékekhez képest, hogy ezek a tagok tudnak rohamozni, illetve csak úgynevezett „nagy támadással” lehet őket kibillenteni a szerepükből, majd sebezni őket. Nincs semmi trükk, fifika, amivel ki kellene játszani őket, nem kell a hátuk mögé kerülni, vagy megszerezni például a pajzsukat (ha éppen van nekik), csupán nyomva kell tartani ugyanazt a gombot, amivel a teljesen átlagos ellenfeleket is folyamatosan püföljük. Mindez főleg annak fényében elkeserítő, hogy a fejlesztők legutóbbi, 2013-as játéka ehhez képest harcművészeti balett volt, szóval bőven lett volna honnan ihletet meríteni.
És ha mindez még nem lenne elég, a karakterenként elérhető fejlődési fa is annyira vérszegény és ötlettelen, hogy a játék felétől már nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy elköltsem a küldetések megoldásával szerzett tapasztalati pontokat. Hogy a fejlesztők mennyire nem tudtak ilyen téren mit kezdeni a kezükbe került hősökkel, azt jól példázza Batgirl, akinek megnyitható olyan képességek, amivel az életerejének elfogyása után „feltámasztható”. Majd egy újabb képesség megvásárlásával a feltámasztások száma szépen növelhető. Ennél már csak az szánalmasabb, hogy szerezhetünk neki olyan extrát is, aminek hála láthatatlanná válik a biztonsági kamerák számára. Ami egyben beismerés is lehet, hogy a küldetések annyira önismétlőek és unalmasak, hogy a fejlesztők ezzel akartak segíteni, hogy minél hamarabb túl lehessünk rajtuk.
A ránk váró feladatok amúgy tényleg nem vádolhatók változatossággal, ugyanazt a 4-5 missziót ismételgetjük a város különböző pontjain, amit csak még monotonabbá tesz, hogy az Arkham-játékok lopakodós részeit sem sikerült rendesen átemelni a Gotham Knightsba. A falakhoz, sarkokhoz itt például már nem lehet odasimulni, így teljesen esetleges, hogy észrevesznek-e a felénk kószáló ellenfelek. A helyzeten mondjuk sokat segít, hogy a legtöbbjük teljesen süket. Rengetegszer oldottam meg úgy feladatokat, hogy hátulról/felülről kaptam el rosszfiúkat, de úgy, hogy tőlük fél méterre álldogált még kettő, csak éppen nekünk háttal.
Utolsó mentsvár lehetett volna még a sztori, ami a többi gyengeség ellenére magával rántja a játékost, de a WB Games Montréal ezen a területen sem tudott brillírozni. A történet hiába alapul Scott Snyder díjnyertes Batman-képregényein, az írók nem nagyon tudtak mit kezdeni a Gotham City életébe évszázadok óta beleszóló Baglyok Bíróságával. Hozzátenni semmit nem sikerült az eredetihez, elvenni viszont annál többet, sem a misztikum, sem a fenyegetés nem olyan jelentős mértékű ebben a játékban, mint ahogy az a képregényekben visszaköszönt.
A magam részéről azt is rendkívül unalmasnak találtam, hogy a hihetetlenül sokrétű DC Comics legendáriumból megint a rengetegszer látott Árnyak Ligáját erőltették bele a történetbe, és az élményen az sem segített, hogy a főszereplők egész egyszerűen nem szimpatikusak. Hiába van mindenkinek saját kis sztorija, hiába vannak interakciók köztük, végig csak mellékszereplőnek érződnek, senkit nem sikerült olyan karizmatikusra írni, hogy képes legyen pótolni Batmant.
Nem rossz, de nem is jó
A Gotham Knights egyetlen komoly pozitívuma a kooperatív mód, ami az ilyenkor jelentkező teljesítményproblémák ellenére sokkal élvezhetőbbé teszi a játékot, pusztán annak köszönhetően, hogy ketten hajtjuk végre a feladatokat. Ennek legnagyobb előnye, hogy így sokkal gyorsabban lehet végezni az amúgy nem túl kreatív feladatokkal, és adott a lehetőség, hogy szórakoztassuk egymást, ha maga a játék erre önmagában nem igazán képes.
Nem tudom azt mondani, hogy rossz játék, hiszen működik, megkaptunk szinte mindent, amit megígértek, csak az egyveleg nem áll össze élvezetes egésszé. El lehet vele lenni, nincsenek óriási bugok, az elhivatottak akár több tucat órát is eltölthetnek minden küldetés megoldásával, minden fejlesztés megnyitásával és minden hős kipróbálásával, csak hát 2022-ben egy AAA-kategóriás játék esetében ez kevés az üdvösséghez, főleg akkor, ha a megvalósítás színvonala minden téren az egy évtizeddel ezelőtti (vagy annál korábbi) megoldásokat idézi.
