Tech

Apple-eszköz segített a barátját meggyilkoló nőnek

Apple / AFP
Apple / AFP

Gyilkossággal vádolnak egy indianapolisi nőt, miután pénteken egy kocsma előtt brutális kegyetlenséggel megölte barátját. A rendőrségnek nyilatkozó szemtanú szerint a vádlott azzal gyanúsította meg a férfit, hogy megcsalja, és azt állította, hogy egy Apple AirTaget használt arra, hogy megtudja, hol tartózkodik. A nő elismerte a gyilkosságot, és azt is, hogy az Apple termékét használta nyomkövetésre.

A PCWorld szerint a 26 éves Gaylyn Morrist először kidobták a bárból, azonban az útja nem haza, hanem egyenesen az autójához vezetett, és a parkolóban várta barátját. Ezután többször is elütötte a férfit, sőt még egyszer át is tolatott a testén. Sajnos nem ez az első olyan eset, amikor bűntény elkövetéséhez használják az alapvetően tárgyaink megtalálására szolgáló eszközt. Több nő számolt már be arról, hogy szórakozóhelyeken észrevétlenül a táskájukba dobták az AirTaget, majd ezt használva követték őket.

Az Apple egyébként vélhetően az ilyen esetek miatt is mutatta be a napokban a Safety Check elnevezésű új iPhone funkciót, amelyet kifejezetten a bántalmazó partnerek áldozatainak védelmében fejlesztettek ki. Ennek segítségével pillanatok alatt át lehet állítani a biztonsági beállításokat, és azonnal leállítható a lokalizációs adatküldése a Find My appon keresztül. A mostani incidens kapcsán az Apple illetékesei nem nyilatkoztak, azonban korábban jelezték: együttműködnek a hatóságokkal minden AirTaggel kapcsolatos esetben, még ha ezek száma elenyésző is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik