Szórakozás

Szabó Erika: Nem szűnt meg azért az életem, mert született egy gyermekem

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Egy évvel a kisfia születése után, idén ősszel visszatér majd a színházba.

Szabó Erika tavaly októberben adott életet első gyerekének, aki a Nolen nevet kapta. A színésznő nemrég a Blikknek mesélt arról, hogy tartani fogja magát korábbi elhatározásához, és egy évvel a szülése után visszamegy majd dolgozni.

A munkám ilyen szempontból szerencsés, nem kell mindennap bejárni, sőt aránylag kevés szerepet veszek vissza, csak havi 4-5 előadásom lesz. Hálás vagyok, hogy ennyire együttműködő és családias a hangulat. A kolléganőm, Tóth Eszter szintén akkor lett édesanya, amikor én, így együtt is térünk vissza. A teátrum pedig felajánlotta, hogy az egyik öltözőből kialakítanak számunkra egy babaszobát, ha nem tudnánk megoldani a gyermekeink felügyeletét

– árulta el a lapnak Szabó, aki bár hálás a kedves gesztusért, terveik szerint Nolenre főként az édesapja vigyáz majd, amíg ő a színházban van.

Abból adódóan, hogy a férjem nem művész, hanem orvos, esténként otthon tud lenni a kisfiunkkal, és a nagymamák is segítségünkre lesznek, ha szükséges. Már így is többször előfordult, hogy Nolent az apukája altatja el és ő vigyáz rá, amikor hetente kétszer eljárok egy-egy órát csoportos női edzésekre. Nekem jólesik kiszakadni, utána jobb a kedvem és több is az energiám. A férjem pedig élvezi a kettesben töltött időt Nolennel, mindenből maximálisan kiveszi a részét, számíthatok rá. Ugyanolyan teljes értékű szülő, mint én.

A színésznő a beszélgetés során azt is elárulta, hogy édesanyaként is igyekszik aktív életet élni, egyelőre viszont nem érzi azt, hogy hiányozna neki a munka – élvezi a babájával töltött időt.

A késői gyermekvállalásnak az egyik nagy előnye, hogy nem érzi az embert azt, hogy bármiből is kimaradna. Azt érzem, pont ott vagyok, ahol lennem kell. Valószínűleg azért is élem meg ezt ennyire jól, mert nem monotonok a mindennapjaink. Sokat jövünk-megyünk, intézkedünk, szóval pörgésben telnek a hétköznapjaink. Már a színházban is jártunk látogatóban, és Nolen imádta a sok csillogó-villogó berendezést és a kedves, mosolygós kollégáimat. Nem szűnt meg azért az életem, mert született egy gyermekem. Nem vagyok paramami, figyelek rá, az igényeire, és ösztönösen nevelem

– tette hozzá.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik