Tech koronavírus

Villámgyorsan oroszpárti aktivisták lettek az oltásszkeptikusok

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Európai jelenség, hogy a Covid-szkeptikus, oltásellenes hangok jó része az orosz–ukrán háború kirobbanásával együtt szélsebesen átváltott oroszbarát propagandára. Itthon speciális a helyzet, mert nemcsak közszereplőknél és közösségimédia-csoportokban, de a politikában is megjelenik a váltás, a kormánypárt pedig finoman relativizálja a támadást, ezzel is utat engedve az oroszpárti narratívának. De mi lehet az oka annak, hogy ilyen észrevétlenül át lehet csúszni az egyik összeesküvés-elméletből a másikba?

„A globális hatalmi struktúra számára rendkívül jó elterelő akció lenne egy óriási anyagi, emberi, lelki, erkölcsi és szellemi pusztítással járó permanens háború. Ez lényegében Európa és Oroszország háborújaként teljesedhetne ki igazán, és ennek a legtökéletesebb terepét kétségtelenül Ukrajna jelenti. Mivel másik módja a 2 éve tartó  járvány manipuláció lezárásának kizárólag az átverés beismerése lehetne, ezért a figyelmet – profi bűvész módjára – teljesen mással kell lekötni” – írja a testépítő gyógyszerészből politikussá avanzsált Gődény György a majdnem 150 ezer fős elérésű Facebook-oldalán párhuzamot, sőt,

ok-okozati kapcsolatot vonva a koronavírus és az orosz–ukrán háború között.

A vírusőrület után háborúval fedik el a készülő egészségügyi diktatúrát, és elindult az a veszélyes folyamat, ami a WHO abszolút hatalmát hivatott az egész világra rákényszeríteni

– írja egy másik bejegyzésben. Ez a két poszt iskolapéldája annak, ami nemcsak Magyarországon, de permanensen Kelet- és Közép-Európában, illetve bizonyos szinten egész Európában jelen van: a koronavírussal kapcsolatban álhíreket terjesztő csatornák az orosz–ukrán háború kirobbanásával villámgyorsan elkezdtek oroszbarát, a háborút tagadó és/vagy relativizáló gondolatokat terjeszteni.

Oroszország, mint békés nemzet

A Cseh Elfek (Czech Elves) önkéntes orvosokból, diákokból, sőt, katonákból is álló szervezete vizsgálta a jelenséget Csehországban, és megállapította, hogy az egyik legnagyobb cseh oltásellenes Facebook-csoportban, a NEOČKOVANÍ CZ, SK pro MÍR ! NE VÁLCE !-ban már január elején megjelent a totalitárius államberendezkedés és a Covid-fasizmus közötti párhuzam. Február elején aztán a posztolók egy jelentős része oroszpárti narratívákat kezdett terjeszteni, február 24-én pedig megindult az orosz propaganda nyílt terjesztése a csoporton belül.

A felületen 23,9 ezer emberhez jut el az oroszbarát narratíva.

A Facebook-csoport hasonló összefüggésekről beszél, mint itthon Gődény György: a koronavírus csak felkészítés volt az orosz–ukrán háborúra, ami aztán a nyugat és kelet háborújává növi majd ki magát. A csoportban 4-ből 3 oroszpárti posztoló profilja nagy valószínűséggel hamis, 2020 második felében hozták azokat létre, és nem nagyon írnak másról, csak erről a témáról. Ez arra enged következtetni, hogy szervezett dezinformáció zajlik – annak ellenére, hogy Európában egyelőre egyetlen kutatás sem talált közvetlen kapcsolatokat Oroszországgal a közösségi médiás álhírterjesztésben.

A Cseh Elfek összesen 382 ezres eléréssel rendelkező Facebook-csoportokat vizsgáltak. Február elején még a járványszabályok, a Covid-fasizmus, az új világrend és egyéb, a koronavírushoz és az oroszokhoz nehezen köthető téma volt túlsúlyban ezekben a csoportokban, ha diskurzus folyt az aktuális külpolitikai helyzetről, a véleményvezérek elutasították a háború gondolatát, és Oroszországról, mint békés nemzetről beszéltek. A háború kitörésétől azonban drámaian megváltozott a narratíva: a csoportokban az volt az általános vélekedés, hogy az USA és a NATO nem hagyott más választást az oroszoknak, kiprovokálták a háborút, Putyin valójában egy hős, az oroszok pedig felszabadítók, akiket tárt karokkal várnak Ukrajnában. Furcsállották, hogy a koronavírus hirtelen eltűnt, ebből azt a következtetést vonták le, hogy csak egy fedőművelet volt a háború előkészítésére. A média manipulál, az oroszok kegyetlenkedéseit bemutató képek és videók hamisítványok, és az egész egy jól kitervelt átverés is lehet.

De mi lehet az oka annak, hogy ilyen észrevétlenül át lehet csúszni az egyik összeesküvés-elméletből a másikba?

A konteós ember archetípusa

Nagyon sok kutatás kimutatta már, hogy az egyik összeesküvés-elmélet a másikat erősíti. Van az egész mögött egy olyan logika, ami azt mondja: akkor is becsaptak titeket, most is becsapnak titeket, akkor a koronavírussal, most a háborúval

– mondta a 24.hu-nak Krekó Péter szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának habilitált egyetemi docense, a Political Capital igazgatója, aki régóta kutatja már a Kreml-barát dezinformációt. „Van ebben egy erős nyugatellenesség is, amire a mainstream politikában és médiában való bizalom hiánya is ráerősít.” Ezeknek a narratíváknak közös az ideológiai hátterük, ráadásul azok a csoportok, amelyek már egyébként is szélsőséges ideológiákat követnek, könnyebben csúsznak bele a nyugatellenes véleményekbe is. Ahogy Krekó a Sarlatánok kora című könyvében idézi Viren Swami pszichológus tanulmányát: az egyik összeesküvés-elméletben való hit hajlamosíthat más tévhitek, összeesküvés-elméletek elfogadására.

A pszichológia és a szociológia régóta kutatja, hogy miért hisz valaki az összeesküvés-elméletekben. Milliónyi cikk készült már a klasszikus konteóhívőről: az agya gyakrabban lát összefüggéseket teljesen elkülönülő eseményekben, ennek ellenére brutálisan magabiztos a saját kognitív kompetenciájában, inkább érzi úgy, hogy szorong, és elveszítette az irányítást az élete felett, mint azok, akik nem dőlnek be az összeesküvés-elméleteknek. A konteós gyakran gondolja, hogy szabadságharcos az elnyomó rendszer ellen. Jellemzően alacsonyabb iskolázottságú, nagyobb eséllyel él olyan társadalomban, ahol nem működik jól a demokrácia, ez befolyásolja a hatóságokba és másokba vetett bizalmát. Gyakrabban használja a megérzéseit fontos döntések meghozatalakor az észérvek helyett, és kicsit nárcisztikusabb és paranoiásabb, mint mások. Emellett probléma még, hogy sokat tájékozódik elsősorban a közösségi médiából – ez egyébként egyre több országban probléma lehet még azoknál is, akik nem vevők az összeesküvés-elméletekre.

Made with Flourish

Pszichológiai szempontból elmondható, hogy az ember – legyen az konteós vagy sem – könnyebben hisz el olyan dolgokat, amelyek a saját világképébe beilleszthetők. Ez különösen igaz akkor, ha már az identitásunk forog kockán – a koronavírus és az orosz–ukrán háború is két olyan téma, amiknek nagyon komoly, a valós életet érintő következményei lehetnek. Nem csoda, ha az oroszokkal kapcsolatos konteókat olyan könnyű volt összekapcsolni a vírusellenes hangokkal.

Csóti Rebeka / 24.hu

Haszonszerzés, politika, meggyőződés

Nem mindenki azért terjeszti azonban a propagandát, mert teljes mértékben hisz abban, hogy a koronavírus egy átverés, az oroszok felszabadítják Ukrajnát, és csak ez a módja annak, hogy megakadályozzuk az új világrend létrejöttét. Természetesen rengeteg oka lehet annak, hogy valaki dezinformációt kezdjen el terjeszteni, Magyarországon pedig kifejezetten színes a portfólió az ilyesmiben. „Azok a szereplők, akiknek a tevékenységük központjában a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek terjesztése, az oltásellenesség állt, most elkezdtek orosz propagandát tolni” – monda Krekó Péter, kiemelve, hogy az ő céljuk az anyagi haszonszerzés lehet. A Political Capital Falyuna Nóra nyelvész közreműködésével végzett tanulmánya feltárta, hogy

a gyógyszeripart profitéhséggel vádoló, a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatos összeesküvéseket és áltudományos alternatív gyógymódokat népszerűsítő oldalak és üzemeltetőik mind az oldalkattintások után fizető online hirdetések révén, mind termékeik árusításából jelentős profitra tesznek szert.

Saját, Google Ads-szel végzett becslésük szerint csak az online hirdetésekből közel 4 milliárd forintnyi éves bevételre számíthat az általuk vizsgált közel száz egészségügyi dezinformációt terjesztő honlap – ez az összeg a legnagyobb kereskedelmi televízió 2020-as állami reklámbevételének másfélszerese. Mivel az online hirdetési piacon a nagyvállalatok jelentős pénzeket költenek, akaratlanul is ők válnak az alternatív gyógymódokat és oltásellenes tartalmakat népszerűsítő, kattintásvadász oldalak fő szponzoraivá. A koronavírus-járvány most alábbhagyott, szükség van valami másra, ami fenntartja az érdeklődést, és ezzel a kattintásokat is – kapóra jött tehát az orosz–ukrán konfliktus, amit nagyon jól bele is lehetett illeszteni a narratívába.

Gődény pártja, a Normális Élet Pártja (NÉP) ugyan még 1 százalékot sem ért el a választásokon, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a több tízezer főt számláló közösséget, amely a NÉP körül szerveződött a Normális Élet Pártján (17 ezer tag), a Normális életet követelünk! (39 ezer tag) és a Doktor Gődény támogatói (42 ezer tag) Facebook-csoportokban. Mindegyik csoportban dominálnak a Covid-19-el kapcsolatos témák, azonban a háború kitörése óta az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos értelmezések is jelentős teret kapnak. A NÉP március 11-én közleményt adott ki, amelyben nyíltan állást foglalt Oroszország mellett.

Gődénnyel együtt egyébként az olyan oldalak, mint a Világfigyelő, a Hihetetlen Magazin és az egyéb hasonló szájtok szintén előszeretettel tolják az oroszbarát narratívát. Valószínűleg ők is az anyagi haszonszerzés céljából teszik, amit tesznek.

A Gondolkodó Maradék Közössége nevű, 13 ezer fős Facebook-csoportban is megjelent az oroszbarát narratíva úgy, hogy korábban a Covid-szkepticizmus volt a jellemző. Ez az oldal ugyan nem köthető közvetlenül Gődény Györgyhöz, de az általa támogatott Médiaforrás nevű híroldal cikkeit és a NÉP sok posztját is gyakran megtalálhatjuk a bejegyzések között. Már azonnal a háború kitörését követően megjelentek az orosz agressziót relativizáló bejegyzések ebben a csoportban is. A 3,6 ezer tagú Cogito ergo sum… Tények tükrében – A világ hírei egy helyen Facebook-csoportban hasonló a tendencia – de számos más, kisebb, korábban koronavírus-ellenes csoport kezdte el relativizálni a háborút a közösségi oldalon. Itthon úgy tűnik, a konteók és az oroszbarát propaganda legnépszerűbb terjesztési útvonala továbbra is a Facebook. A közösségi oldal pedig egyre nagyobb hatalommal bír: bár az aktív felhasználók számának növekedése egy ideig megcsappant, a legfrissebb hírek szerint nemrég megint nőni kezdett.

Made with Flourish

„A másik terület, ahol ez a jelenség feltűnően jelen van Magyarországon, az a Mi Hazánk Mozgalom. Ők a covid-és oltásszkepticizmusba is teljes mellszélességgel beleálltak, plakátkampányokkal is, annak ellenére, hogy  parlamenti képviselőik némelyike saját elmondásuk szerint is be van oltva.[ok1] . Ők is intenzíven népszerűsítik az orosz propagandát.” A Lakmusz tényellenőrző oldal készített részletes összefoglalót a hazai Covid–orosz helyzetről.

Itthon egyébként határozottan nem minden Covid- és oltásellenes csoportban jelenik meg a váltás, de sokban tetten lehet érni az orosz propagandát. A Gondolkodó maradék közössége korábban erősen lezárásellenes és kormánykritikus tartalmakat osztott meg, most azonban mindezt összemossa az orosz propagandával: többek között azzal, hogy a Pfizer az oroszok kiszűrésére alkalmas géntesztet fejlesztett, jelentsen ez bármit. A Mi, Emberek, oltottak és oltatlanok, „NEM” -et mondunk az Új Világrendre! csoportban már nagyjából minden összeesküvés-elmélettel lehet találkozni, de hasonló a helyzet az Orvosok! A tisztánlátás ér! és a KÖTELEZŐ COVID ELLENI OLTÁST ELUTASÍTÓ DOLGOZÓK CSOPORTJA környékén is. Az itthoni megosztások is a nemzetközi trendeket követik, szó van bennük

  • az új világrendről,
  • arról, hogy a Covid-19 csak a háború előkészítésére volt jó,
  • arról, hogy a háború csak a koronavírus miatti garázdaságok eltussolása céljából robbant ki,
  • arról, hogy Oroszország felszabadítani ment Ukrajnába, és nácitlanítani akarja az országot,
  • arról, hogy nincs is háború, vagy ha van is, a mainstream média manipulálja a képeket és a videókat,
  • az ukrán biológiai laboratóriumokról, amiket az amerikaiak hoztak létre, és oroszellenes fegyvereket gyártottak bennük,
  • arról, hogy Ukrajnában atomfegyverek vannak,
  • és magyarként külön arról, hogy a kárpátaljai magyarokkal ilyen rosszul bántak az ukránok, ezért megérdemlik, ami történik velük.

Magyarország abból a szempontból elég speciális, hogy itt a kormány sem zárkózik el az oroszbarát narratívától: nem támogatja nyíltan a háborút, de relativizálja a helyzetet. „A dezinformációs narratívák terjesztésében a kormányoldal és bizonyos szempontból kormánybarát politikusok is részt vesznek. Ilyen volt például, amikor a Zelenszkij és a magyar ellenzék közötti konspirációról beszéltek. A covid-és oltásszkepszis azonban nincs jelen a kormányoldalon” –  mondta Krekó Péter. A propaganda egyébként működik: a Publicus felmérése szerint két hónap alatt 8 százalékkal csökkent azok aránya, akik agressziónak tartják, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. 15 százalékról 28-ra nőtt, majd 25 százalékra esett vissza azoknak a köre, akik a támadást inkább Oroszország védekezésének tartják. Az intézet szerint a növekvő tendenciára az oroszbarát állami propaganda lehet a magyarázat, ugyanis a kormányközeli médiumokban rendre az orosz kormánypropaganda hírmagyarázatai köszönnek vissza.

Kapcsolódó
Lassan a magyarok fele nem tartja agressziónak az ukrajnai orosz inváziót
A háború megítélésében jelentős különbségek vannak a pártpreferenciák szerint: a fideszesek mindössze 42 százaléka tartja "inkább agressziónak" az ukrajnai háborút.

Az ehhez hasonló összeesküvés-elméletek terjesztésének tehát alapvetően három oka van:

  1. az anyagi haszonszerzés,
  2. a politikai haszonszerzés
  3. és a meggyőződés.

Ne gondoljuk, hogy az egész oroszbarát narratíva egy magyar találmány: a régióban hasonló intenzitással, de egyébként egész Európában megfigyelhető a jelenség, ahogy a koronavírust és a járványt tagadókból oltásellenesek, majd oroszbarát tartalmakat megosztó felhasználók lesznek. Az álhírek terjesztésének fő útvonala a Twitter, a Telegram és a Facebook, utóbbinál is a zárt csoportok. Persze annyira azért nem zártak, hogy ne lehessen könnyen bejutni, és „tájékozódni” a „valódi igazságról”.

Franciaországban egy nagy eléréssel rendelkező rapper váltott át meglepő gyorsasággal az oltásellenességből oroszbaráttá, és az európai uniós rendelkezés, hogy az orosz állami RT-t és Sputnikot betiltsák, igen komoly ellenérzést váltott ki a konteókra fogékonyakban. Svájcban hasonlóan kiverte a biztosítékot a tiltás, és már arról beszéltek ezzel kapcsolatban, hogy a szólásszabadság durva korlátozásáról van szó.

Németországban is készültek kutatások arról, hol terjed a leghatékonyabban a korábban koronavírussal, most már a háborúval kapcsolatos diszinformáció. A de.rt.com, az orosz Russia Today német nyelvű megfelelője az öt legtöbbet megosztott híroldal között volt az elmúlt hónapokban.

Made with Flourish

 Az oroszok már az oltásról is le akartak beszélni

Valójában nem is olyan meglepő a koronavírus-járvány összekapcsolása az orosz dezinformációval – az oroszok ugyanis már jóval a háború kitörése előtt bomlasztani kezdtek az oltásellenes tartalmaikkal. Főként Ukrajnát, de egész Európát azzal a narratívával terítették, hogy a nyugati oltások károsak, az orosz viszont nagyon jó, és egyébként is: az oroszok kezelik egyedül jól ezt a járványt, a nyugat pedig képtelen vele megbirkózni. A nonprofit közpolitikai szervezet Brooking Intézet végzett kutatást azzal kapcsolatban, hogy milyen átfedések és különbségek figyelhetők meg Oroszország és Kína nyugatellenes, a saját koronavírus-intézkedéseit és vakcináit előrenyomni készülő kommunikációjában.

Az oroszok főként feszültségszításban remekeltek, és a nyugati társadalom aláásásával próbálták legitimálni a Szputnyik V és egész Oroszország felsőbbrendűségét.

Az ország növelte a médiajelenlétét a stratégiai célpontokon, hogy fű alatt növelje a befolyását, és zseniálisan kihasználta a közösségi marketing aranyszabályát: 80 százalékban hasznos és szórakoztató információt osztott meg, és 20 százalékban pedig a márkához, vagyis Oroszországhoz kapcsolódó propagandát. Ezek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy a koronavírussal kapcsolatos dezinformációt terjesztő csoportokból nagyon hamar orosz propagandát terjesztő közösségek lettek.

Nem kell aggódni amiatt sem, hogy az ukrán krízis után esetleg téma nélkül maradnak ezek a csoportok. Az összeesküvés-elméletek sajátossága ugyanis, hogy nagyon könnyen csúsznak át egymásba, a nyugatellenes, antidemokratikus hangoknak pedig tökéletes táptalajt biztosít a jelenlegi külpolitikai helyzet. „Amit most biztosan látunk, az az, hogy a háborúnak következménye a hiperinfláció, a gáz, az olaj, az élelmiszer árának növekedése. Gazdasági visszaesés és magas infláció várható. Egy gazdasági válsághelyzet megint kiváló lehetőséget ad a konspirációkra. Könnyen lehet, hogy a háborús összeesküvés-elméletek nemsokára átadják a teret annak a nyugatellenes narratívának, hogy a háború is csak egy eszköz volt arra, hogy a gazdaságokat bedöntsék vele” – mondta a szakértő. „Mint egy szépen épülő népmese, az összeesküvéses logika minden új eseményt bele tud építeni a legendáriumba.” Nem ugrál egyikről a másikra, hanem összefűzi őket, és egy teljesen külön világképet alakít ki, ahol minden összefügg mindennel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik