A normalitások felszámolása, a családok támadása, a nemekkel szembeni zavarkeltés, az identitások megbomlása – ilyen tevékenységeknek ad terepet az internet Földi László, a NER kedvelt biztonságpolitikai szakértője szerint (aki nem összekeverendő a KDNP azonos nevű országgyűlési képviselőjével). A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elhangzó kérdésre, miszerint mit lehet tenni a generációk tudatos szembeállításának kísérlete ellen, miközben az idősek nem mozognak otthonosan az interneten, Földi markáns választ adott:
Le kell kapcsolni az internetet.
A szakértő ezután kifejtette, hogy egy szűk csoport irányítja a gépeket, a mesterséges intelligencia pedig a „történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot”. „Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni” – tette hozzá Földi.
Hogy az internetnek és főként a közösségi médiának mekkora szerepe van például az álhírek problémájában vagy a polarizáltságban, arról jó ideje zajlik a párbeszéd, ahogy az is valós aggodalom, hogy nem lehet tudni, hosszú távon hova vezet a technológia térnyerése társadalmi szinten. Korábban mi is írtunk arról, hogy több szakértő az alapvető üzleti modell megváltoztatásában látja a megoldást, köztük Jaron Lanier, aki szerint csak úgy lehetne megjavítani az internetet, ha az emberek pénzzel, nem pedig adatokkal kezdenek el fizetni az olyan cégeknek, mint a Facebook vagy a Google.
Múlt hét szombaton Mianmarban a katonaság elérhetetlenné tette az internetet, miután az ország legnépesebb városában, Yangonban több ezren követelték a puccs lezárását és Aun Szan Szu Kji megválasztott kormányfő szabadon engedését.
Előző nap még csak a közösségi média volt elérhetetlen: az internetes és mobilszolgáltatók február 4-én utasítást kaptak a puccsista kormánytól, hogy blokkolják a Facebookot, majd február 5-én a Twittert és az Instagramot kellett elérhetetlenné tenniük. Ennek ellenére a virtuális magánhálózatokon tovább szerveződtek a tüntetések, ezért a NetBlocks Internet Observatory megfigyelő csoport szerint a katonai vezetés végül az internetet korlátozta le az országban – a vezetékes és a mobilhálózatot egyaránt.
A korlátozás nem volt egységes, egyes régiókban szigorúbb volt az intézkedés. Magwayban például nullára csökkent, Yangonban, a legnagyobb városban pedig 50 százalékkal lett kisebb a netforgalom. A mianmari kabinet korábban már többször tenyerelt rá a piros gombra, mivel a 2013 óta érvényes mianmari telekommunikációs törvény lehetővé teszi, hogy nemzeti vészhelyzetben a kormány elvághatja a telekommunikációs csatornákat.
A Facebook február 6-án közölte, hogy aggasztó az internet – azon belül a közösségi média – teljes zárlata, mert a mianmariaknak nagy szüksége van arra, hogy kapcsolatba tudjanak lépni a hozzátartozóikkal. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala is felszólította a junta vezetőit, hogy állítsák helyre a kommunikációs szolgáltatásokat, mert az embereknek joguk van a szólásszabadsághoz és az információk megismeréséhez. Ennek eredményeként február hetedikén, vasárnap részlegesen visszaállt a netkapcsolat az országban.
Tüntetések, zavargások ellen
Az internet-hozzáférés korlátozása több szinten történhet. Jellemzően egy adott ország kormánya rendeli el a netszolgáltatóknak (ISP), hogy korlátozzák a hozzáférést a hálózatukhoz. Letiltathatnak csak bizonyos oldalakat, szolgáltatásokat, mondjuk a népszerűbb közösségimédia-platformokat, a Facebookot vagy a WhatsAppot. Egy másik módszer az úgynevezett throttling, amikor a sávszélességet fojtják le, így rendkívül lassan töltődik be minden.
A legdurvább eset, mikor a szolgáltatók teljesen lelövik a nethozzáférést. Ez legegyszerűbben azokban az országokban kivitelezhető, ahol egyetlen állami szolgáltató kezében futnak össze a szálak. Ahol magánvállalatok is kínálnak netet, ott jóval árnyaltabb a helyzet. Ezért lehet eltérő, hogy mely területeken nem férnek hozzá az emberek a hálózathoz: a korlátozás érinthet egy várost, több várost, egy régiót vagy akár az egész országot is.
Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, hogy a kormányok rátenyerelnek a netre az ellenséges hangok elhallgattatása érdekében, főleg választások, kormányellenes tüntetések, fegyveres konfliktusok, összecsapások idején. A The Washington Post szerkesztőbizottsága 2019-ben arról írt, hogy az internet lekapcsolása az elnyomó rezsimek eszköztárában egyre általánosabb gyakorlat és aggasztó a tendencia.
Az adatok is ezt támasztják alá: a digitális jogokkal foglalkozó Access Now nemzetközi civil szervezet tavalyi jelentése szerint (a 2020-as adatokra még várni kell) 2019-ben világszerte legalább 213 alkalommal rendeltek el internet-lekapcsolást 33 országból, míg 2018-ban csak 196 alkalommal fordult elő ilyesmi, 25 országban.
Főleg a közel-keleti és harmadik világbeli országok kormányai élnek ezzel a szélsőséges eszközzel, hogy megakadályozzák a tüntetéseket, zavargásokat, ott, ahol kevésbé jellemzők a demokratikus hagyományok. Európából öt esetet tart számon az Access Now: ezek Oroszországban és az Egyesült Királyságban történetek, előbbi nem annyira meglepő, mivel az oroszok korábban már több alkalommal intézkedtek így. Utóbbi inkább: tavaly áprilisban az Extinction Rebellion klímaváltozás-ellenes csoport aktivistái kezdtek tüntetni Londonban, amire válaszul a rendőrség elérhetetlenné tette a nyilvános wifihez való hozzáférést a metróállomásokon, ezzel nehezítve a további szerveződéseket.
A 2016–2018 közti adatok szerint az internetet legtöbbször blokkoló országok közt India, Pakisztán, Irak, Szíria, Törökország, Kongó, Etiópia, Irán, Csád és Egyiptom említhető. Indiában élnek leginkább ezzel az intézkedéssel, 2012 óta legalább 385 alkalommal volt példa arra, hogy elérhetetlenné tették a világhálót a lakosság számára.
A kommunikációs blokád egyes esetekben kimondottan hosszúra nyúlhat, és a trendek a felé mutatnak, hogy ezek az időtartamok is nőnek az idő múlásával. 2018–2019 közt a hét napnál tovább tartó korlátozások száma 11-ről 35-re nőtt, főként a már említett országokban: India, Etiópia, Banglades, Mianmar, Indonézia, Irak területén. Az afrikai Csádban 472 napos, Mianmarban 248 napos, Indiában 175 napos netblokkolásra is volt példa.
A civil jogvédő szervezetek sokat kritizálják az ilyen beavatkozásokat, főleg a szólásszabadság korlátozására hivatkozva. A Human Rights Watch úgy gondolja, a nethez való hozzáférés korlátozása emberi jogokat sért, főleg az olyan világszintű krízisek idején, mint például a koronavírus-járvány. Frank William La Rue emberi jogi aktivista, az ENSZ-jelentéstevője 2011-ben kimondta: a felhasználók lekapcsolása a netről még jogsértő tevékenységre történő reagálásként is megsérti a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikkelyét.
És a gazdasági károk is jelentősek, hiszen rengeteg üzlet, cég a digitális gazdaság része, és digitális oktatásra sincs mód internet nélkül. Az internet a gazdaságnak olyan integráns része, aminek lekapcsolását nem lehet anyagi veszteségek nélkül megúszni. A Massachusettsi Műszaki Egyetem szaklapja, az MIT Tech Review egy 2016-os cikkben részletesen elemezte, hogy a net korlátozása negatívan hat a gazdaságra, így a kormányok egy ilyen lépéssel magukat lövik lábon.
A Brooking Intézet kutatása szerint ez számokkal is alátámasztható: 2016 során 19 országban avatkoztak be 81 alkalommal a nethez való hozzáférésbe a kormányzatok, ami összesen 2,4 milliárd dollárnyi veszteséget jelentett.
Az alternatív internetek
A teljes lekapcsolás helyett tehát sokkal reálisabb és járhatóbb megoldás, ha adott kormányzat úgy próbál keményebb kézzel őrködni az internet felett, hogy alternatív, saját internetet épít, vagy országon belül korlátoz egyes külföldi szolgáltatásokat.
Ennek leglátványosabb példája a kínai kormány erőteljesen kontrollált internete: közel két évtizede építenek digitális falat maguk és a világ többi része közé. A „Kínai Nagy Tűzfal” elvágja a kínaiakat az olyan nyugati cégek szolgáltatásaitól, mint például a Facebook, az Instagram, a Twitter, a Gmail vagy a YouTube. Ezek csak VPN-nel, azaz virtuális magánhálózatokkal játszhatók ki. Kínában saját protokollt, saját szabványt kezdtek fejleszteni a doméncímek készítésére, és ami a legfontosabb, saját szabályzásokat és törvényeket hoztak, mindezt a cenzúra érdekében.
Kína, Oroszország, Irán és más autokratikus rezsimek is a technológiai szuverenitásban hisznek: az országoknak saját törvényeket kell felállítaniuk arra vonatkozóan, hogyan használhatják állampolgáraik az internetet. Oroszország is saját internet kiépítésén dolgozik, ami egy központilag kontrollált rendszer lenne, lehetővé téve, hogy függetlenítsék magukat a globális értelemben vett világhálótól. A saját infrastruktúra létrehozása szavatolná az orosz internetes erőforrások működését abban az esetben is, ha lehetetlenné válna az orosz távközlési szolgáltatók kapcsolódása az internethálózat külföldi gyökérszervereihez.
Az EU is egyre szigorúbb, bár itt azért nem kerültek szóba olyan szintű korlátozások, mint a fenti példáknál, sőt inkább a felhasználók jogai vannak szem előtt. Az unió egyre jobban előtérbe helyezi az adatvédelmet, a nagy techcégek elszámoltathatóságát, dolgoznak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szabályozásokon.
Egyedi szabályozásra már hazánkban is vannak tervek, hiszen az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról azzal a célkitűzéssel, hogy a cégek működése „törvényes, átlátható és ellenőrizhető” legyen. A hazai cél ugyanakkor látszólag pont a lehetséges korlátozásokkal menne szembe, hogy ne lehessen bárkit csak úgy lekapcsolni a közösségi oldalakról.
Ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatók a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is
– írta korábban Varga Judit igazságügyi miniszter.
