Tech

Nekünk idén ez az öt játék segített kiszakadni a valóságból

A koronavírus 2020-ban alapjaiban változtatta meg a mindennapjainkat, amibe beletartozik az is, hogyan szórakozunk. Az év jelentős részében a négy fal közé szorultunk, így a korábbinál is több szerepet kaptak a videójátékok, amik sokszor segítettek kiszakadni a valóságból. Listánk természetesen szubjektív, a legnagyobb kedvenceink kaptak rajta helyet, amik az első pillanattól beszippantottak, és nem eresztettek hosszú órákon keresztül.

Persona 5: Royale

Bár az eredeti Persona 5 egy 2017-es játék, de az idén megjelent, kibővített Persona 5: Royale-nak még így is sikerült felkerülnie a listánkra. A fejlesztők ugyanis nemcsak kibővítették, de csiszoltak is az eredeti játékmeneten, ráadásul a három évvel ezelőtt megismert sztorit új szereplőkkel és történetszállal egészítették ki, így azoknak is érdemes volt visszatérni, akik egyszer már kipörgették a száz óránál is több elfoglaltságot nyújtó programot. Már csak azért is, mert a kihívás az eredeti ismeretében sem veszett ki a játékból: az alkotók többek között a főellenfelekkel vívott csatákat is megbolygatták, így a korábban bevetett taktikákat is újra kellett gondolnunk.

Műfaját tekintve a Persona 5: Royale egy JRPG, tehát japán szerepjáték, aminek van egy olyan tulajdonsága, hogy nagyon lassan engedi el a felhasználók kezét, így az első pár órában kell némi türelem a középiskolásokat misztikus dimenziókba terelő játékmenethez. Ezen túl kell esni, és cserébe egy elképesztően összetett játék lesz a jutalmunk. A ránk váró szerteágazó lehetőségek lenyűgöző egésszé állnak össze, a történet pedig jóval mélyebb és messzebbre vezet, mint ahogy elsőre tűnik. A különleges képességekkel és lényekkel zsúfolt harc fokozatosan válik egyre taktikusabbá, és a program úgy lett felépítve, hogy még 30–50 óra játék után is tartogat meglepetéseket, újdonságokat, korábban elérhetetlen lehetőségeket. Ha valaki egy hosszas és tartalmas szórakozásra vágyik, nem veti meg a körökre osztott harcot, és kimaradt az életéből a Persona legújabb része, annak még nem késő pótolni ezt a gyöngyszemet.

The Last of Us Part II

Idén két olyan játék jelent meg, amit óriási hype és várakozás előzött meg: a The Last of Us Part II és a Cyberpunk 2077. Utóbbi nem tudta beverekedni magát a kedvenceink közé, ellentétben a Naughty Dog alkotásával. Ahogy a megjelenéskor közölt tesztünkben is írtuk, a disztópikus akciójáték ugyan nem ér az első rész nyomába, de így is komoly nyomot hagyott a lelkünkben. A sztori fordulatait lehet utálni, mi sem értettünk egyet az alkotók minden döntésével, de ettől függetlenül a The Last of Us Part II olyan nagybetűs élmény, amiből évente alig pár akad a játékvilágban. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy bár játékmenet szempontjából hatalmas újdonságokat ugyan nem kaptunk, de a program tökéletesre csiszolva érkezett, hibák és amatőr megoldások nem keserítették meg az ember életét.

A játék persze a történetével és a félidőnél bekövetkező csavarjával ütött nagyot: a sztori olyan szituációba helyezte a játékosokat, amire csak ritkán van példa, és a fejlesztők szerepeket felcserélő megoldása egészen komoly mélységet kölcsönzött a The Last of Us második részének. Az első epizódra is visszautaló események olyan kérdéseket feszegettek, amivel a legtöbb videójáték nem nagyon foglalkozik, emellett átértékelődött (vagy inkább értelmetlenné vált?) a jó és a rossz fogalma, és remek leckét kaptunk abból, hogy minden éremnek két oldala van. Arról nem is beszélve, hogy a sztori és a finálé azóta rengeteg érdekes beszélgetést eredményezett – már csak ezért is érdemes volt végigvinni a történetet.

Dragon Ball Z Kakarot

A legutóbbi Dragon Ball-játék még az év legelején jelent meg, de emléke azóta is élénken él bennünk. A Kakarot alcímet viselő program konkrétan a Dragon Ball Z című animációs sorozat teljes történetét játszatja velünk újra, mindezt megfejelve némi szabadsággal és olyan harcrendszerrel, ami után minden rajongó megnyalja mind a tíz ujját. A küzdelmek elképesztően látványosak, több karakter irányítására, sőt különböző szereplőkből álló csapatok megalkotására is adott a lehetőség, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a sokszor egészen izzasztó küzdelmek során legyőzhetők olyan ikonikus ellenfelek, mint például Frieza vagy Cell.

A Kakarot e mellett megtartotta az eredeti széria kissé bárgyú, de szerethető humorát és hangulatát, így az élmény szinte tökéletes.

Tinédzserként mi még a tévében követtük Son Goku és barátainak kalandjait, igazi rituálé volt időben hazaérni a délutáni rajzfilmsávra, és tragédiaként éltük meg, mikor az ORTT nyomására a széria először éjszakára került, majd végleg eltűnt a képernyőről. Az internetnek hála a sorozat és a folytatásai is könnyen pótolhatók, de a gyerekkori trauma feldolgozása sokkal jobb videójáték formájában, hiszen itt nemcsak szemlélői lehetünk a harcok és fordulatok végtelen sorának, de aktív résztvevői, ami százszor szórakoztatóbb, mint a 20–25 perces epizódok darálása.

Wasteland 3

A klasszikus Fallout-játékok rajongóiként idén úgy vártuk a Wasteland 3 érkezését, mint a messiást, és az első Fallout életre hívásában oroszlánrészt vállaló Brian Fargo nevével fémjelzett program nem is okozott csalódást. Az egész világot legyaluló atomháború után járunk, az egykori Egyesült Államok, azon belül is a fagyos Colorado területén, ahol a Desert Rangerek tagjaként vágunk rendet a helyiek között. A Wasteland 3 régi vágású szerepjáték, ahol a karaktereink felülnézetből irányíthatók, a harcok körökre osztottak, a cselekedeteinknek pedig hatása van a sztorira. A világ nem fekete-fehér, kellemetlen döntések sorát kell meghoznunk, és az alkotók attól sem riadtak vissza, hogy olyan kényes, a valóságra visszautaló témákat feszegessenek, mint például a bevándorlás, aminél nem léteznek mindenki számára kielégítő megoldások.

A fejlesztők gondoskodtak arról is, hogy ne maradjunk fekete humor, megannyi easter egg és sokszor teljesen elmebeteg küldetések nélkül, így a játékuk egy egészen különleges egyveleg, ami hetekre a képernyő elé tudja szegezni a felhasználókat.

Ebben közrejátszik, hogy a sztori során többféle út bejárható, sőt ezúttal már kooperatív módot is kaptunk, szóval akár egy barátunkkal karöltve is nekivághatunk a nagy kalandnak. Ez nemcsak azért jó, mert együtt nagyobb élmény a posztapokaliptikus jövő felfedezése, de azért is, mert egy cimborával az oldalunkon olykor a kegyetlen harcok is valamivel könnyebben kivitelezhetők.

Half-Life: Alyx

Habár évek óta hallani, hogy a virtuális valóság az élre tör, az egyre profibb hardverek ellenére sem tudunk beszámolni forradalmi VR-játékok zuhatagáról. Ez a címke még az idén megjelent Half-Life: Alyxra sem feltétlenül ragasztható rá, ennek ellenére a Valve munkája felkerült a listánkra, ugyanis a fejlesztők egy olyan programot raktak le az asztalra, ami zsinórmértékként szolgálhat a konkurensek számára, hogy mostantól ez a minimum, ha virtuális valóságot használó játékról van szó. Az Alyx igazából nem találta fel a spanyolviaszt, a Half-Life-szériától megszokott, a fizikát kihasználó logikai feladványokkal megspékelt FPS-t kapunk, tökéletesen átültetve VR-környezetbe. Mert a játék nemcsak szép lett, de roppant egyszerűen és jól kezelhető, ahol még az olyan alap dolgok is élményszámba mennek, mint például a tárazás.

A sikerhez (mert VR szempontból a játék jelentős siker lett) persze kellett az is, hogy a fejlesztő Valve tizenhárom év után végre visszatérjen a lényegében félbehagyott Half-Life-sorozathoz.

Az Alyx ugyan nem folytatás, hanem előzmény Gordon Freeman nélkül, amiben a címadó hölgy irányítása a feladat, de a hangulat ettől nem csorbult semennyit, tényleg jó érzés volt újra abban a világban lenni, amit a 2000-es évek során úgy megkedveltünk. A játék egyetlen hibája, hogy egyelőre csak PC-s VR-kütyükkel játszható, így meglehetősen költséges mulatságról van szó, de ha valakinek lehetősége adódik rá, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia, mert élmény tekintetében tényleg többet nyújt, mint egy hagyományos videójáték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik