Tech

Nem maradunk csúcsmobilok nélkül: ilyen készülékek jönnek 2021-ben

Új év, új mobilok. Összeszedtük, hogy a nagy gyártóktól milyen csúcsmodellekre számíthatunk, illetve kitérünk arra is, milyen okostelefonos trendekre számíthatunk 2021-ben.

Mivel az okostelefon-piac folyamatosan változik, és az erősebb hardverek mellett rendre bukkannak fel érdekes megoldások (például a hajtogatható kijelzők), így minden év tartogat izgalmakat, még úgy is, ha nem sok mobilra jellemző, hogy hatalmasat újítanának vele a tervezői. 2021 már azért is fontos, mert egyre több 5G-s telefon kerül a piacra elérhető(bb) áron, és várható előrelépés hardver, teljesítmény, kezelhetőség és dizájn terén egyaránt. A csúcskategóriában egyre alapvetőbb lesz az 5G-támogatás és a legújabb processzorok használata.

Ebből kifolyólag pedig a korábbinál húzósabbá válhatnak a kezdőárak is.

A gyártók azon vannak, hogy a kijelző hasznos területe minél több helyet foglaljon el a mobilok előlapján, a keretek pedig ezzel párhuzamosan egyre vékonyabbak lesznek. Az elmúlt években ezért bukkantak fel az egyre trükkösebb szelfikamerák: vannak a készülékház belsejéből előpattanó, hátulról előreforgó és képernyőbe vágott lyukban megbúvó megoldások. Ez a trend jövőre is folytatódik: a szelfikamerát egyre többen rejthetik el a kijelző alá (az idén jelent meg az első ilyen mobil, a ZTE Axon 20 5G). Az Oppo, a Vivo és a Xiaomi is dolgozik már a saját megoldásán, de egyes szivárogtatók szerint a jövő évi iPhone-ról is eltűnik majd a kijelzőbe nyúló szenzorsziget.

Emellett folytatódik a számháború a vezeték nélküli töltés és a gyorstöltés terén is, elsősorban a kínai gyártók között. A Xiaomi októberben jelentette be, hogy 80 wattos vezeték nélküli gyorstöltési technológiát fejleszt, amivel minden konkurensét lekörözné. Ez lehetővé tenné, hogy egy 4000 milliamperórás akkumulátor nyolc perc alatt 50 százalékig, 19 perc alatt pedig 100 százalékig töltődjön. A cég egy módosított Mi 10 Próval prezentálta a technológiát.

A kínaiak ráadásul már most sem állnak rosszul: a Mi 10 Ultra 50 wattos vezeték nélküli töltést támogat, amivel egy 4500 milliamperórás akkumulátor töltöttsége 40 perc alatt száz százalékra tornázható fel nulláról. Az Oppo is nemrég jelentette be saját, 65 wattos megoldását, amivel egy 4000 milliamperórás telep fél óra alatt telik meg energiával. Más gyártók ugyanakkor még nem szaladtak ennyire előre: a OnePlus 8 Pro „csak” 30 wattos technológiát kínál, az iPhone 12-höz használható MagSafe kiegészítők pedig legfeljebb 15 wattot produkálnak.

2021 nagy várományosai

Ahogy idén, úgy jövőre is rengeteg készülék fog megjelenni, köztük számos olyan modell, amiknek még a terve sem szivárgott ki. Emellett persze már számos okostelefonról tudjuk, hogy piacra kerül 2021-ben, ezek közül gyűjtöttük egy csokorba a fontosabbakat, kiemelve, hogy a különböző gyártók csúcsmodelljeinek esetében nagyjából mire számíthatunk.

Samsung Galaxy S21

A dél-koreaiak Galaxy S-szériás új csúcsmodellje a pletykák szerint a szokottnál előbb bemutatkozhat. A nagy mobilgyártóknak jellemzően bevett ütemtervük  van az évenként frissülő szériák esetében. A Samsungnál ez úgy néz ki, hogy februárban leplezik le a Galaxy S családot, majd augusztusban a Note modelleket – 2021-ben mindkettő változhat.

A Galaxy S21 néven emlegetett széria tagjai már januárban bemutatkozhatnak, a források január 14-ei dátumról beszélnek. Az alapmodellen túl S21+ és S21 Ultra modellek várhatók. Vélhetően egy 108 megapixeles szenzor lesz a kamerarendszer főegysége, de az elődhöz képest fejlettebb változatban. Emellé jöhet egy 4000 milliamperórás telep, egy Snapdragon 888 processzor, valamint a 65 wattos vezetékes gyorstöltés.

Samsunggal kapcsolatos pletyka továbbá, hogy a cég 2021-ben kivezetheti a Note-szériát. Erre több jel utal: egrészt a Note-modellekről még nem hallani semmilyen információt, másrészt a Galaxy S21 széria egyik darabja (az Ultra) támogatni fogja az S Pen stylust. Az Android Central pedig belsős forrásra hivatkozva nemrég arról írt, hogy a dél-koreaiak 2021-ben csak az S21 és a Z Fold sorozat újabb tagjait jelentik be. A Z Fold 3-mal kapcsolatban szintén az a pletyka járja, hogy S Pen támogatással érkezik, ami tovább erősíti a híresztelést, hogy a Note sorozat megszűnik.

Apple iPhone 13

Ugyan az iPhone 12 is csak nemrég mutatkozott be, de már szivárognak az információk a következő almás mobilról. Többen arra számítanak, hogy a 2021-es iPhone (ami vélhetően a 13-as számot kapja) minden variánsa OLED panelt kap, az pedig magától értetődő, hogy támogatni fogják az 5G-t. Ezen felül arról lehet hallani, hogy az Apple erősebben kihasználná az MI adta lehetőségeket: új, házon belül fejlesztett bionikus chippel készülhet a cég. Ez egyrészt a készülékek olyan fotózási funkcióit segítheti, amik MI-t használnak. Felmerült továbbá, hogy az új iPhone-okra szélesebb antennacsík kerülhet, fejlettebb lesz a FaceID, illetve újragondolt kameraelrendezést kaphat a készülék, valamint teljesen eltűnhet a notch.

Huawei P50

A sencseniek következő nagy játékosa a P50, ami a hagyományosnak megfelelően márciusban mutatkozhat be. Ezúttal is három variáns várható, az alapmodellen túl érkezik a Pro és a Pro Plus kiadás. Belülre a Kirin 9000 processzor kerülhet, ami a Mate 40 modelleket is hatja, és a P50 a kamerarendszer terén is sokat kölcsönözhet az elődtől. Ez lehet továbbá az első olyan Huawei mobil, ami már 120Hz-es panelt kap. A kijelzőket a Samsung Display és az LG Display szállíthatja a gyártónak, miután októberben megkapták a szükséges kereskedelmi licenceket.

Xiaomi Mi 11

A Xiaomi csúcsmobilja nem meglepő mód először Kínában kerül piacra, és csak utána érkezik Európába, valamikor az év első negyedében – egyesek szerint akár már januárban. Eddig annyit lehet tudni a készülékről, hogy a Snapdragon 888 chipset dolgozik majd benne, ami a Qualcomm 2021-es nagy dobása lesz. Emellett 6,9 hüvelykes Quad-HD kijelzőt kaphat 144Hz-es frissítéssel, és 32 megapixeles, képernyő alá rejtett szelfikamerával. Akkumulátor terén 5500 milliamperóra várható, és a 100 wattos vezetékes gyorstöltés sem elképzelhetetlen.

OnePlus 9

Ahogy a Samsung, úgy a OnePlus is a korábban megszokottnál hamarabb mutatná be saját felsőkategóriás versenyzőjét, az eddig jellemző április-május helyett márciusban. Úgy tűnik, az utód sok téren hasonlít majd az elődre: marad a 120 Hz-es kijelzőpanel és a 65 wattos vezetékes gyorstöltés, de már Snapdragon 888 kerülhet a burkolat alá, és a főkamera is teljesen új megoldás lehet. A többi infó még várat magára.

További várható okostelefonok, a teljesség igénye nélkül:

  • a Samsung elérhetőbb árú hajlítható kijelzős mobilja, a Galaxy Z Fold E
  • egy új iPhone SE
  • egy 5G-s új BlackBerry a visszatérő márkától
  • Google Pixel 6
  • Poco X4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik