Tech koronavírus

Fontos döntést hozott a Huawei a koronavírus miatt

A kínai Huawei elhalasztotta idei éves fejlesztői konferenciáját a koronavírusra hivatkozva. Az eseményt a kórokozó első feltűnésének helyétől, a Vuhantól körülbelül 960 kilométerre fekvő Sencsenben tartották volna február 11-12. közt, de a szervezők inkább március 27-28-ra módosították a dátumot. A konferencia weboldala szerint a cég a jelenlegi helyzetre tekintettel elsődlegesnek tartja a résztvevők biztonságát. A HDC.Cloud 2020 nevű rendezvényre a világ minden tájáról várják az informatikai szakembereket, akiknek az elmúlt 30 év fejlesztéseinek eredményeit szeretnék bemutatni, köztük az új Kunpeng és Ascend processzorokat.

A Reuters cikke szerint rengeteg kínai cég tesz óvintézkedéseket a vírus ellen, aminek eddig 17 halálos áldozata volt. A szervezeteket maszkokat osztogatnak az alkalmazottaknak, és óva intik őket attól, hogy Vuhan közelébe utazzanak. A Huawei arra kérte dolgozóit, hogy állatokkal se érintkezzenek, a kínai Foxconn gyártó szintén erre hívta fel a figyelmet.

A népegészségügyi központ csütörtökön a Kínába utazók számára azt hangsúlyozta: jelenleg a heveny légúti megbetegedések megelőzésére szolgáló higiénés rendszabályok betartása a legfontosabb. Azt javasolják, mossanak gyakran kezet, kerüljék a beteg emberekkel, illetve állatokkal való kontaktust, az élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacokat, az állatvásárokat. Kínában jelenleg a szezonális influenzavírusok cirkulációjával is számolni kell, ezért az oda utazóknak ajánlják az influenza elleni védőoltást.

Az új koronavírus által okozott tüdőgyulladással járó megbetegedések megelőzésére nincs oltóanyag – írták. Fontosnak nevezték, hogy ha az utazónál légúti tünetek jelentkeznek az utazás előtt, alatt vagy azt követően, forduljon orvoshoz, és jelezze, hogy hol járt.

A kórokozó elsőként a közép-kínai Hupej tartománybeli Vuhanban ütötte fel fejét, de azóta más városokban is megjelent. A vírus egy helyi állatpiacon fejlődött ki, és a becslések alapján már legalább ezer embert fertőzött meg. A betegség tüdőgyulladáshoz hasonló tüneteket produkál, a kórokozó emberről emberre terjed cseppfertőzéssel. Magáról a betegségről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Hetek alatt világjárvány törhet ki a kínai vírus miatt
A SARS „kistestvéréről” van szó, kialakulása csak idő kérdése volt: cseppfertőzéssel terjed emberről emberre.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik