A kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás montenegrói csapata, a Cattaro nyerte az európai klubvízilabda második számú trófeáját, a LEN Kupát, miután hazai medencében a szerda esti visszavágón – a vlv.hu beszámolója szerint – hosszabbítás után három góllal legyőzte az olasz Savona együttesét. A visszavágón 5-5-ig hol egy, hol – 1-3-nál – két góllal is, a [...]
Az Eger férfi vízilabdacsapata hazai környezetben 12-4-re kikapott szerdán a szerb Partizan Beogradtól az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A magyar együttes, amely a hazai indulók közül egyedüliként résztvevője a legjobb nyolc mezőnyének, már az első percekben 4-0-s hátrányba került a világbajnokokkal teletűzdelt vendégekkel szemben, s a folytatásban sem volt esélye arra, hogy szorosabbá tegye a [...]
A Honvéd igyekezett mielőbb dűlőre vinni a dolgot, s a vehemensebb kezdés nyomán fokozatosan el is húzott, a vendégek csak 0-3 után, a második negyedben találtak be először a hálóját jól őrző kétszeres olimpiai bajnok, Gergely István kapujába. A folytatásban a Honvéd 3-2-re közel engedte magához ellenfelét, majd 5-2-re ellépett, ám a harcos vendéggárda a [...]
Egerben pólózó Biros bejelentése váratlan fejlemény, mivel a pekingi olimpia után eredetileg két évet szeretett volna kihagyni a válogatottban. A szövetségi kapitány rábeszélésére a két évből végül egy lett, most pedig, fél évnyi kizárólagos klubszereplés után ő maga jelezte: már a nyár végi, zágrábi Európa-bajnokság előtt visszatérne a válogatottba. “Van egy hónap pihenő a bajnokság [...]
FTC-Fisher Klíma – Domino Honvéd 5-2 A vereségét követően, a Honvédnak minimálisra csökkent az esélye arra, hogy a bajnoki rájátszást, a legjobb négy között folytathassa. A mostani forduló zárómérkőzését, a két éllovas, a Vasas és az Eger közötti rangadót hétfő este 20:15 órás kezdettel rendezik meg a Szőnyi úti uszodában.