Sport

A Honvéd és az FTC az utolsó meccsét is hozta

Három győzelem és egy vereség után a befejező napon megint nyert a Honvéd férfi vízilabdacsapata a LEN Kupába.

A Kőér utcaiak a tbiliszi csoportban vasárnap 19-0-ra lépték le az isztambuli Enka együttesét, és vagy elsőként, vagy másodikként folytathatják a sorozat második selejtezőkörében október 22. és 24. között.

Férfi LEN Kupa, 1. selejtezőkör, A csoport, 4. játéknap:

Groupama-Honvéd – Enka (török) 19-0 (6-0, 5-0, 4-0, 4-0)

A piros-fehérek pólós szakosztályát hosszú évek óta vezető Novák Ferenc sem emlékezett olyan bravúrra, hogy egy csapat kapott gól nélkül játszott volna végig egy mérkőzést, mint ahogyan tette ezt a grúz fővárosban a magyar gárda.

A könnyed gyakorlásnak beillő találkozón egyre-másra lőtte góljait a csapat, amelyből pedig hiányzott egyik legjobbja, a válogatott Szivós Márton, aki kint betegedett meg, s nem jött rendbe a zárónapra.

A főszerepet a vasárnapi meccsen az egyformán 4 gólos Salamon Ferenc és Angyal Dániel vitte.

Négy mérkőzésből négy győzelem – vagyis hibátlan teljesítménnyel nyerte a LEN Kupa németországi 1. selejtezőkörét a Ferencváros férfi vízilabdacsapata.

A zöld-fehérek vasárnap búcsúképpen a vendéglátó Esslingen együttesét páholták el alaposan, 20 gólos győzelmet aratva.

Férfi LEN Kupa, 1. selejtezőkör, C csoport, 3. játéknap:

FTC-Fisher Klíma – Esslingen (német) 24-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik