Sport

Merész András a női vízilabda-válogatott kapitánya

Az eddigi utánpótlás-kapitányt bízta meg a szövetség a felnőtt nemzeti együttes vezetésével.

A 47 éves szakember előzőleg igent mondott a szövetségi felkérésre, hogy vállalja a jelöltséget. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége végül 7:6-os voksaránnyal szavazott bizalmat neki -– tudatta Török László sajtófőnök a távirati irodával.

Az elődöt, Petrovics Mátyást az MVLSZ vezető testülete szeptember 30-án váltotta le tisztéből, 20 hónappal hivatalba lépését követően, miután az idei tétesemények egyikén -– így a Világkupán, a Világligában és az Európa-bajnokságon – sem sikerült csapatával a legjobb négy közé jutnia.

A női válogatott szakvezetői posztjának betöltése azért is volt sürgető feladat, mert a jövő év elején már a 2012-es Európa-bajnokságra selejtező mérkőzést játszik a nemzeti együttes.

Merész András több jelentős sikert is elért már korosztályos válogatottjaival, édesanyja, Ördögh Éva alapítója volt a magyar női vízilabdázásnak.

Az elnökségi ülésen Kemény Ferenc utánpótlás-igazgató a Székely Bulcsú, Vári Attila olimpiai bajnok kettőst kérte fel a férfi utánpótlás-válogatott élére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik