Az Országgyűlés elnöke szerint a vasárnapi jó választási eredmény annak köszönhető, hogy a kormány nemcsak jó intézkedéseket hozott, hanem el is tudta magyarázni azokat az embereknek.
Az országgyűlési választások előtt a baloldali összefogás résztvevői megállapodtak abban, bármi lesz a végeredmény, egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit.
Az átjelentkezők, a külföldön szavazók, és a feldolgozatlan szavazókörökben leadott voksok dönthetnek a Fidesz kétharmadáról. Az EBESZ szerint a Fidesznek lejtett a pálya, a szakértő úgy látja, a baloldalnak ennél nincs lejjebb.
Az összesen tizenhét települést, egyebek mellett Budaörsöt és Budakeszit is magában foglaló Pest megyei 2-es választókerületben az oktatás és a közlekedés ügyeinek előremozdítása a legfontosabb cél.
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerint valószínűsíthető, hogy az 1990-es demokratikus választások óta soha annyi roma nem vett részt választáson mint 2014. április 6-án.
Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke egyelőre sem az Együtt-PM-mel, sem a DK-val nem tárgyalt hivatalosan arról, hogy melyik frakcióhoz csatlakozzon.
Vissza kell fizetniük a kampány finanszírozására felvett egymillió forintos állami támogatást azoknak az egyéni képviselőjelölteknek, akiknek nem sikerült legalább a leadott érvényes szavazatok 2 százalékát összegyűjteniük.
A nagy parlamenti többség különleges kormányzati felelősséggel jár - emelte ki a német kormányszóvivő hétfői berlini tájékoztatóján a magyarországi választások eredményével kapcsolatban.
Fogalmatok sincs, mi van vidéken, elképzelni nem tudjátok. Nagy tömegek dühösek, elkeseredettek és fásultak. Ezért nyert a Fidesz. Meg a Jobbik. Hódos Hajni véleménye a választási eredményekről.