Belföld

Kövér: az ellenfél gyenge volt

Az Országgyűlés elnöke arra a kérdésre, hogy számított-e ilyen jó eredményre, kiemelte: bízni szokott a felmérésekben, dacára a 2002-ben történteknek. Örült volna, ha a felmérések igazolódnak és 50 százalék fölött, vagy 48 százalékot kapnak, de négy “ilyen nehéz év után, egy válság legmélyéről visszahozva az országot”, ez elég jó eredmény.

Kövér László úgy látta: nem véletlenül született ez az eredmény, és nem véletlen, hogy a kormánypártok akarata érvényesült. Szerinte ennek oka az, hogy az ellenfél gyenge volt, és elmulasztotta, a megújulást, a kormány pedig nemcsak jó intézkedéseket hozott és sikeresen vezette ki az országot a válságból, hanem el is tudta magyarázni az embereknek lépései szükségességét.

Arról, hogy az utóbbi időszak botrányai mennyire érdekelték az embereket, azt mondta: ő nem tapasztalt semmilyen erre irányuló érdeklődést. Szerinte az emberek kitanulták a demokráciát és mindent a helyén tudnak kezelni, a botrányokat a kampány és a politika nem éppen szívderítő velejárójának tarják, és megtanultak a lényegre figyelni.

A lényeg pedig mégiscsak az, hogy több mint 250 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – közölte. Kövér László elmondta, hogy a reformok – az államigazgatás, az oktatás átalakítása – félúton van vagy éppen elkezdődött.

A demográfiai lejtmenet megállítása a legfontosabb teendő, és a gazdaságpolitikában mindig az aktuális kihívásokra kell reagálni – mondta az Országgyűlés elnöke. Kitért arra is, most lesz először olyan uniós választás, amelynek tétje nem arról szól, hogy szimbolikusan büntetnek vagy jutalmaznak kormányon vagy ellenzékben lévő pártokat.

Ez arról szól, hogy a politikai szereplők milyen mértékben kapjanak lehetőséget arra: Magyarországot Európában képviseljék, amelynek vitái, megosztottsága elég nyilvánvaló. Egyik oldalon azok vannak, akik Európai Egyesült Államokat szeretnének látni az unió helyén, erős brüsszeli központtal, a másik oldalon pedig azok, akik szeretnének visszatérni a nemzetállamok Európájához – mondta az országgyűlés elnöke.

Vannak emellett azok, ilyen a Jobbik is, akik kifejezetten szerencsétlen konstrukciónak tartják az uniót, és azt vallják, abból ki kellene lépni vagy fel kellene számolni. Ez nem egy reális opció, és aki Magyarország uniós kilépése mellett van, az a nemzeti érdekeink ellen cselekszik – mondta Kövér László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik