Az életmódváltása óta egy kisebb vagyont megspóroló ausztrál nő fejéből azután pattant ki a kukabúvárkodás ötlete, hogy négy évvel ezelőtt, egy szupermarketben dolgozva szembesült vele, hogy mennyi pékárut dobnak ki nap mint nap.
Tartalomgyártók egy csoportja kikukkantott az idealizált influenszer-életmód függönye mögül, és pazarlás helyett spórolásra kezdett buzdítani. Cikkünkben bemutatjuk a deinfluencing-jelenséget, annak minden visszásságával együtt.
Évről évre korábbra tolódik a dátum, amikor az emberiség feléli a Föld adott évre rendelkezésre álló erőforrásait. Nagy bajban vagyunk, elmagyarázzuk, miért.
Az emberiség egyre gyorsabban zabálja fel bolygónkat. Pedig a bolygóval együttélésre és az élet helyes mikéntjére már jó páran felhívták a figyelmünket. Lássuk, mit érnek azok a régi szavak a mai szájakból.
Évről-évre egyre korábban jön el a túlfogyasztás napja, vagyis az a pont, ahonnan elkezdjük a jövőnket felélni. A rendelkezésünkre álló erőforrások ezek szerint alig hét hónapra elegendőek.
A környezetvédelem témakörében megkérdezett vallási tanítók mindegyike egyet értett abban, hogy az emberiségnek hatalmas felelőssége van a Földdel és annak élőlényeivel kapcsolatban.
A bolygó nem képes olyan ütemben újratermelni az erőforrásokat, ahogyan az emberiség pazarolja - szó szerint a jövőnket éljük fel. Ma van a Föld napja.