Gazdaság

Nem vicc: 27 milliárdot költöttünk a Ne vásárolj semmit! napon

Már a magyarokat is megőrjítette a Fekete Péntek, 2017-ben az utolsó negyedév online költésének több mint ötödét szórtuk el ezen a napon. Környezetvédő szervezetek világszerte ekkor rendezik meg a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel éppen a túlfogyasztás környezeti és társadalmi problémáira hívják fel a figyelmet.

Az online vásárlások összértéke a tavalyi évben 365 milliárd forint volt, azaz átlagban egymilliárdnyi netes költés jutott egy napra. Ezen belül a teljes negyedik negyedéves online költés (128 milliárd Ft) több mint 20 százaléka, csaknem nettó 27 milliárd forint egyetlen napon, a fekete pénteken történt – derült ki a GKI Digital és az Árukereső.hu által végzett felmérésből.

Black Friday

Csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban. 2018-ban a fekete péntek az egész világon, így Magyarországon is november 23-án lesz, ez jelenti a karácsonyi bevásárlás kezdetét.

Itthon az ehhez a naphoz kötődő vásárlási láz inkább az internetes kereskedelemben csúcsosodik ki. Magyarországon ma már körülbelül 3 millió online vásárló van, számuk évről évre 5-6 százalékkal nő. 2016-hoz képest a belföldi online piac háromszor nagyobb bővülést ért el, mint a kiskereskedelem.
Az adatokból úgy látszik, hogy két éve, 2016-ban adtuk meg magunkat a Fekete Pénteknek. Ez volt az első év, amikor (ha az élelmiszereket nem számítjuk) a november volt az év második legerősebb hónapja. És ne gondoljuk, hogy a nem történt más, minthogy a decemberi vásárlást hoztuk előbbre: a decemberi forgalom a boltokban ugyanúgy nőtt, mint a többi hónapé, a Black Friday tehát nem a decembertől happolta el a vásárlókat.

  • A felmérések szerint átlagosan körülbelül 47 ezer forintot költünk el ezen  a napon.
  • A legtöbben játék, ajándék és háztartási gépek, szórakoztató elektronikai eszközök, ruhák, konyhafelszerelés vásárlását tervezik erre az időszakra.

Ne vásárolj semmit! nap a túlfogyasztás ellen

Környezetvédő szervezetek évek óta a Fekete Pénteken rendezik meg a Ne vásárolj semmit! napot, amellyel a túlzott fogyasztás veszélyeire hívják fel a figyelmet. Magyarországon 2004-ben volt először Ne vásárolj semmit! nap, amelyet akkor a Tudatos Vásárlók Egyesülete szervezett. Azóta számos civil szervezet és informális csoport csatlakozott a kezdeményezéshez.

  • Arra akarják felhívni a figyelmünket, hogy sokszor valós szükségleteinken messze felül, nyakra-főre vásárlunk.
  • A megvásárolt dolgok vagy otthon halmozódnak, vagy rövid úton a kukában kötnek ki.

A Ne vásárolj semmit! nap annak kinyilvánítása, hogy mégsincs rendjén az, hogy míg egyre többet törődünk a vásárlással, az élet más fontos dolgait elhanyagoljuk: egyre kevesebbet törődünk barátainkkal, rokonainkkal, egészségünkkel, vagy épp saját szellemi fejlődésünkkel.

A túlfogyasztás napja

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el, illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát, mikor jön el a túlfogyasztás napja.

  • Míg 1970-ben december 23-ig használtuk el az évi „kvótát”,
  • 2018-ban már csak augusztus 1-ig tartottak ki a Föld idei évre való erőforrási,
  • vagyis idén az év második felében már a tartalékokat emésztjük fel.

A Ne vásárolj semmit! nap arra is alkalmas, hogy az egész évre jellemző vásárlási, fogyasztási szokásainkat is átgondoljuk és stratégiát váltsunk.

A tudatos vásárló tippjei fekete péntekhez és a karácsonyi vásárláshoz

  • Csak akkor vásároljunk, ha tényleg muszáj.

Csak azért, mert akciós egy konyhai robotgép vagy hangszóró, még nem biztos, hogy szüksége van rá a megajándékozottnak vagy nekünk, főleg, ha már van belőlük legalább egy-kettő a háztartásban.

  • Ha átgondoltuk, és tényleg vásárlásra adjuk a fejünket, előbb tájékozódjunk független forrásból.

A Tudatos Vásárló Tesztek segítenek eldönteni, hogy melyik a mi igényeinknek és pénztárcánknak megfelelő fejhallgató, e-book olvasó, porszívó vagy kávéfőző.

  • Ha tehetjük, válasszunk használt terméket, így nem csak olcsóbban kijövünk, de a környezetnek is jót teszünk.

A pénzünk szavazat: nem mindegy, hogy milyen gyártót támogatunk a vásárlásunkkal. Ha decemberi slágerterméket, csokoládét veszünk, válasszunk Fairtrade minősítésű terméket, ezzel segítjük, hogy a harmadik világbeli termelők tisztességes jövedelemhez jussanak, és a gyerekeik munka helyett iskolába járhassanak. Számos olyan élelmiszer, ruházati kiegészítő, lakásdekoráció kapható, amelyeket olyan cégek gyártottak, akiknek a célja a megváltozott munkaképességű vagy hátrányos helyzetű munkavállalók integrálása a munkaerőpiacra. Ilyenek például az autista fiatalok által készített Kockacsoki csokoládéi, a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató Igazgyöngy Alapítvány lekvárjai, gyerekrajzokkal díszített táskái, iskolai, ruházati kiegészítői. A Salva Vita Alapítvány Segítő Vásárlás honlapján olyan élelmiszerek, lakáskiegészítők, dísztárgyak vagy játékok közül választhatunk, amelyeket formatervezők, designerek terveztek, és fogyatékkal élő felnőtteket foglalkoztató szociális műhelyek készítenek.

  • Ha tárgy helyett szolgáltatást vásárolunk, kisebb az esélye, hogy a megajándékozott kétszer kapja ugyanazt.

Ráadásul így kitolódik az örömszerzés ideje, hiszen például egy wellness belépő vagy koncertjegy a karácsony utáni időszakban is örömet szerez a megajándékozottnak, és biztos, hogy nem kell kerülgetnie még egy kacatot a lakásban.

  • Legyünk tisztában a fogyasztói jogainkkal.

Internetes vásárlásnál érvényes a 14 napos elállási jog, vagyis a szerződéskötéstől számított 14 napon belül írásban jelezhetjük a webáruháznak, ha mégse tartunk igényt a termékre, döntésünket nem is kell megindokolnunk, de a visszaküldés postaköltsége már minket terhel. Fontos tudni, hogy ez alól vannak kivételek, nem küldhetjük vissza például, ha kifejezetten a mi megrendelésünkre készült az adott termék, higiéniai vagy gyorsan romló termékről van szó.

  • Őrizzük meg a blokkot, számlát.

Vásárláskor, lehetőség szerint, alaposan vizsgáljuk meg és próbáljuk ki az árut! Ha a próbára nincs lehetőség, vásárlás után minél hamarabb tegyük meg, még ha ajándékba szánjuk is a terméket.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik