Tudomány

Több mint két bolygó kellene a magyaroknak

Elérkezett az európai túlfogyasztás napja, ha mindenki úgy élne, mint mi az öreg kontinensen, a Föld éves tartalékai már május 10-én kimerülnének. Ettől kezdve a jövőnkből élnénk.

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely évről évre egyre korábban jön el. Tavaly augusztus 1-jére esett, míg 1970-ben december 23. volt ez a nap.

Idén először nyilvánosságra hozták az európai túlfogyasztás napját is, ami május 10. Ha a világon mindenki olyan életmódot folytatna, mint az európaiak, akkor május 10-én érnénk el azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépi a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni – derül ki a WWF Magyarország közleményéből.

Másként fogalmazva, ha az egész világ úgy élne, mint mi az Európai Unióban, akkor 2,8 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások iránti keresletünket kielégítse a bolygó. Magyarországon is jóval átugorjuk az ideális fogyasztási szintet:

ha minden ember úgy élne, mint hazánkban, akkor több mint kettő Földre lenne szükségünk.

Hitelből fogyasztunk

Hogy mindez mit jelent, hogyan használhatunk el két Földet, ha csak egy van, arról egy korábbi cikkünkben írtunk részletesen. Most csak a lényeget idézzük fel egy szemléletes példán keresztül.

Adott egy képzeletbeli család, amelynek van egy komolyabb összeg a bankszámláján, egyetlen jövedelme pedig ennek az éves kamata. Ha ennél többet költenek, azt csak úgy tehetik meg, ha megdézsmálják a számlán lévő pénzt. Könnyű belátni, a betét egyszer elfogy, többé kamatra nem számíthatnak, a család számára itt a történet vége.

Európa költése e példa alapján 2,8 egység, amiből a bankbetét egy egységet fedez, a többit a törzstőkéből költjük esetünkben úgy, hogy túlhalásszuk a tengereket, kivágjuk az erdőket termőterületekért, és a sort folytathatnánk.

Fotó: Mint Images / AFP

Kicsi lett a bolygónk

A természet erőforrásait az úgynevezett ökológiai lábnyom adja meg: egzakt módszer annak meghatározására, hogy egy társadalomnak adott fejlettségi szinten mekkora területre van szüksége. Tartalmazza:

  • a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó CO2 elnyeléséhez szükséges erdő és tenger területét;
  • a tenyészett állatok számára szükséges legelők területét;
  • az elfogyasztott, feldolgozott halak számára szükséges vízfelületet;
  • a megművelt termőföldek területét;
  • az éves faigényt biztosító erdő területét;
  • az emberi infrastruktúrához szükséges beépített területet.

Ebből lehet kiszámolni az egyes emberek, cégek, városok, régiók, országok, kontinensek és az egész emberiség ökológiai lábnyomát. Mértékegysége a globális hektár, a jelenlegi népesség mellett egy ember számára 1,8 globális hektár áll rendelkezésre.

Csakhogy a földlakók fejenként és átlagban 3,06 hektárt használnak, ezért az emberiségnek nagyjából 1,7 Földre lenne szüksége, ha pedig mindenki úgy élne, mint az európaiak, akkor 2,8 bolygó kellene.

Kiemelt kép: Imaginechina / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik