Tudomány

Már a század vége előtt összeomolhat a civilizáció

Bulgac / Getty Images
Bulgac / Getty Images

1800-ban nagyjából egymilliárd ember élt a Földön, idén novemberben viszont a globális népesség elérte a nyolcmilliárdos határt. Egy új tanulmány alapján az ilyen mértékű növekedés fenntarthatatlan, és a populációkorrekció kockázatát rejti magában – írja a ScienceAlert. A szerző úgy véli, a folyamat még az évszázad vége előtt bekövetkezhet.

William Rees, a Brit Columbiai Egyetem ökológusa szerint fenntarthatatlan módon éljük fel a bolygó erőforrásait, hajlamaink pedig megnehezítik számunkra, hogy kiigazítsuk hatásainkat.

A szakértő úgy gondolja, a jelenség egyfajta civilizációs összeomláshoz vezethet, amely korrigálja majd a népességszámot.

„A Homo sapiens úgy fejlődött, hogy exponenciálisan szaporodjon, földrajzilag terjeszkedjen, és minden rendelkezésre álló erőforrást elfogyasszon. Az emberiség evolúciós története során az ilyen expanziós tendenciákat negatív visszacsatolással ellensúlyozták. A tudományos forradalom és a fosszilis tüzelőanyagok használata azonban a negatív visszacsatolás számos formáját enyhítette, lehetővé téve számunkra, hogy teljes mértékben kiaknázzuk exponenciális növekedési potenciálunkat” – írja a kutató.

Rees kiemeli: a bolygó feletti uralmunk elfeledtette velünk, hogy még mindig a természetes szelekció irányít bennünket. A rövid távú gondolkodásra való természetes hajlamunk, amely evolúciós múltunkban rendkívül jól szolgált minket, továbbra is arra kényszeríti fajunkat, hogy a lehető legtöbbet vegye el abból, ami elérhető.

A szakértő szerint a túlfogyasztás és a szennyezés a pénzügyi biztonság és a népesség növekedésével tovább fokozódik majd. Tevékenységünk a földi biomassza fogyasztásától a tápanyagkörforgás megzavarásáig számos területre kihat, a problémák összefüggnek, és együttesen hozzájárulnak a bolygó hatodik tömegkihalásához.

A tanulmány alapján a javasolt megoldásaink, így a megújuló energiaforrásokra való átállás, valójában nem kezelik az exponenciális népességnövekedést, sőt erősítik az ezzel együtt járó túlfogyasztást. A kérdés az, hogy a technológia fejlődése képes lesz-e lépést tartani a fogyasztásunk révén a Földre nehezedő nyomással.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik