A világ szoftver- és internet-iparágát képviselő BSA szerint Magyarországon az uniós csatlakozás évében emelkedett az üzleti célra használt illegális szoftverek aránya.
A jövő már megérkezett. A lassan kimúló PC-világ helyébe számos új keletű csoda kerül, és válik hihetetlenül gyorsan a hétköznapok megszokott kellékévé.
Bár az erről szóló uniós irányelv nem vonatkozik Magyarországra, hazánk 2005 végére mégis megpróbálja teljesíteni az e-kormányzással kapcsolatos elvárásokat. Legalább mennyiségileg.
Ingyenes vagy nagyon olcsó beszélgetést kínál az internetes alapú telefon. Nem egyértelmű azonban, hogy a számítógépes nettelefont vagy a szolgáltatók által kínált, PC nélkül is működő megoldásokat érdemes-e választani.
Különös kísérletre vállalkozunk. Hardvereszközökkel definiáljuk a 2005-ös évet, vagyis olyan „kütyük" bemutatására vállalkozunk, amelyek által talán később is beazonosítható lesz ez az esztendő.
A csúcstechnológiai innováció mellett napjaink legnagyobb kérdése mindinkább az informatikai rendszerekben tárolt elektronikus tartalmak hatékony és biztonságos kezelése.
Szeptember eleji távozásával a T-Mobile éléről igazi sokkot okozott Sugár András. A karizmatikus vezető irányítása alatt lett a Westel története az újkori magyar gazdaság egyik közismert sikere.
A mobilcégek azt remélik, a multimédiás telefonok és szolgáltatások lesznek az idei karácsonyi bevásárlás slágerei. A 3G látványos előnyeinek élvezetét azonban még jó ideig a korlátozza a hiányos lefedettség.
Állandósult stressz a vezetékes szolgáltatók élete. A verseny nemcsak egyszerűen élesedik: a távközlési, a tartalom- és internethozzáférés-szolgáltatók egymás piacain szereznek pozíciókat.
Szakemberek állítják: a cégek általában még fizetnek is azoknak, akik fenyegethetik biztonságukat. A mind fejlettebb számítógépes vírusok fenyegetése már globális, de az üzleti élet legnagyobb. IT-biztonsági kockázatát továbbra is maguk az alkalmazottak jelentik.
Hét év szakadatlan és példátlan siker: egy garázscég útja az egyszerű ötlet valóra váltásától odáig, hogy már a legnagyobbak is szövetségre lépjenek vagy komoly ellenfélként számoljanak vele.
Az üzletvitelt támogató különféle informatikai vállalatirányítási rendszereket fejlesztő cégek a piac telítődésével mind inkább a kis- és középvállalkozói szektor felé fordulnak.
Nyakunkba vettük a várost, hogy kiderítsük, az analóg filmes fotográfiát végképp kisöpri-e a digitális kor szele. Avagy: hogyan alakult át a hazai fényképezőgép-, labor- és szervizpiac az elmúlt három évben.
Nincs jelentős fejlődés a hazai elektronikus kereskedelemben, sem a keresleti, sem a kínálati oldalon, a piac egyelőre nem tudja kinőni a gyerekcipőt. A probléma összetett: a PC- és internet-ellátottsággal kezdődik, és az online fizetéssel szembeni gyanakvásban csúcsosodik ki.
A földi digitális sugárzás a törvényi hiányosságok miatt behozhatatlan hátrányba kerülhet a műholdas és kábeles műsorközléssel, valamint a telefondróton továbbított IP TV-vel szemben.
A műholdas helyzet-meghatározásra képes rendszereket nemcsak útvonaltervezésre, hanem vagyonvédelemre, útnyilvántartásra is lehet használni. Áruk egyre kedvezőbb, ezért a drága autók mellett már kisebb értékűekbe is bekerülnek.
Az autóipar sokat tesz azért, hogy mérsékelje a járművek okozta környezeti terhelést, de még mindig az egyik legnagyobb szennyező. Az autó gyártása és megsemmisítése is szennyezéssel jár, nem beszélve az autózásra épülő üzletágak működéséről.
Az autó státuszszimbólum, és sokan szeretik, ha az övék még csillogóbb, még erősebb, még kényelmesebb vagy éppen még hangosabb. Aki pedig a gyárak extralistáján és tartozékkatalógusaiban nem lel rá a neki tetsző tételekre, annak marad az egyéni tuning.
A Cadillac európai bevezetése igazi meglepetésként érte a magyar piacot is. Most, hogy nálunk is kaphatók az amerikai márka autói, kiderülhet: csak álmodozni szeretnek a legendáról az autóvásárlók, vagy hajlandók valóra váltani az álmukat?
Az ősz talán legszebb újdonsága az Alfa prémium középkategóriás cserejátékosa, amely a sikeres és a mai napig friss és vonzó 156-os helyébe lép. A tradicionális számozást folytató sportlimuzin a 3-as BMW babérjaira tör, amely a szegmens etalonja.
Az autófinanszírozásnál továbbra is a devizahitelek a meghatározók, bár már csökken az előnyük. A kedvezőbbnek tűnő konstrukciókat választók azonban nagyobb kockázatot vállalnak.