Élet-Stílus

Trend-szetting

Különös kísérletre vállalkozunk. Hardvereszközökkel definiáljuk a 2005-ös évet, vagyis olyan „kütyük" bemutatására vállalkozunk, amelyek által talán később is beazonosítható lesz ez az esztendő.

Az év nem szűkölködött unikális termékekben, az eszközök tablóra rendezése ezért korántsem volt egyszerű feladat. A válogatásba való bekerülés feltétele a külcsín és a belbecs harmonikus összhangja volt, illetve az, hogy a tárgy el tudja hitetni: jó eséllyel válhat belőle ikontermék. Szempont volt emellett az is, hogy az eszközök a birtoklás vágyát ébresszék az üzletemberekben, megszerzésük pedig annak biztos tudatát, hogy trendiség tekintetében nincs miért szégyenkezni.

Mi hát a trend? Az Apple által néhány éve kijelölt utat követve a 2005-ös év a letisztult, lekerekített formáknak, a sallangmentes, a „kevesebb néha több” design-nak kedvezett. Ezenkívül a formák zsugorodását hozta magával, kimondva-kimondatlanul is azt, hogy a számítástechnikában is a méret, méghozzá a minél kisebb méret a lényeg.




• Az év számítógépe
E-Shell

Trend-szetting 1

Design és technológia komolyabb informatikai műhelyekben ma már nem mostohatestvérei egymásnak. Hogy az Intelnél sem, azt bizonyítja, hogy a cég formatervezőit a hatvanas évek buborék és gömb alakú székei az E-Shell nevű multifunkciós eszköz megalkotására inspirálták.

A chipgyártót az ösztönözte e furcsa kütyü esetén a sorozatgyártási engedély kiadására, hogy egy, a britek körében készített felmérés szerint komoly igény mutatkozna valamiféle vállalható külsejű multifunkciós berendezésre. A hardver-eszközök sokasága és azok különböző külseje ugyanis nemcsak, hogy eklektikussá, hanem zsúfolttá is teszi a nappalit, a velük járó távirányító-kavalkáddal fokozva a káosz hatást.

A vásárlói igényekre reflektáló E-Shell magában foglal egy PC-t, amely 3.4 GHz-es Intel Pentium 4 550, Hyper-Threading technológiát támogató processzorra épül, 512 Mbyte-os RAM-mal és 250 GB-os merevlemezzel. Nézhető vele tévé, írható és olvasható vele DVD, illetve a berendezés segítségével rádiót is hallgathat a termék büszke tulajdonosa.



• Az év játékgépe
Alienware Alienware ALX


Trend-szetting 2

A gyártó designerei szigorú külsejű berendezést alkottak kifejezetten a gamerek kegyeit keresve. A futurisztikus, erőt és agressziót sugárzó UFO-gép belseje is brutális. A vizuális és belső tulajdonságokból fakadó elégedettséget tovább fokozza az audioélmény: a cég 4GHz-es asztali erőműve hangtalanul működik. A gép ugyanis a nagy fogyasztású chipek által termelt belső hő elvezetésére nem a gyakran használt ventilátorokat alkalmazza, hanem vízhűtést, így a felhasználó idegeit megkíméli a folyamatos kerregésétől.

Persze a folyadékhűtésnek is keményen kell dolgoznia, hiszen a kétmagos Pentium Extreme Edition 840 mellett két NVIDIA GeForce 6800 GT videochipet, továbbá 1 gigabájt, 800 MHz-es DDR2 memóriát is le kell hűtenie, s ez komoly feladat. Miként annak megemésztése, hogy a gép nemcsak sokkoló külsejével, hanem sokkoló árával is tüntet, miután a fogyasztók számára kikalkulált ára egymillió forinttól indul.



• Az év laptopja
Tulip E-go

Trend-szetting 3

Szépségben nem szenved hiányt a holland Tulip cég nőknek szánt, szendvicssütőre hasonlító E-Go (easygoing) nevű notebookja. Mivel a külső csak átlagos belsőt takar, utóbbira nem is érdemes több szót vesztegetni: az alapigényeket kielégíti. Egyetlen technikai érdekessége talán, hogy a noteszgép házában egy icipici integrált kamera került, amelynek segítségével videobeszél­getéseket lehet folytatni.

A belsőnél sokkal beszédesebb a laptop szépen ívelt formája és egyedi módon alakítható külseje: előlapja ugyanis a hangulat és a női szeszély függvényében változtatható. Bőr-, párduc- és zebramintás, de igazi faburkolatos „skin” is pattintható rá.

Aki már unja az ujjain, a nyakán vagy a fülében hordani a drágaköveket, az a laptopjába is rakathat néhányat. Ehhez nem kell mást tennie, mint a Tulip E-Go Diamond kiadását választania, amely 80 000 karátnyi gyémánt berakással 283 000 euróért, mintegy 70 millió forintért kelleti magát a szépségre és apró finomságokra fogékony nők vagy azok gazdag férjei előtt.



• Az év monitora
BenQ Crazy Arm


Trend-szetting 4

A tajvani Apple-ként is aposztrofált BenQ vállalat jó eséllyel pályázik a keleti világ digitális divatdiktátora címre. Jelenleg legextravagánsabb terméke az a 19 hüvelykes kijelző, amely a Mátrix című film őrszemeire emlékeztet fémhatású, flexibilis csápjaival. A monitor hátsó részéből kinyúló karokra különféle ötletes kiegészítők applikálhatók.

Így például webkamera, kártyaolvasó, éjjeli lámpa, jegyzettartó, ventilátor, vagy akár visszapillantó tükör, de a játékosságnak természetesen csak az emberi képzelet szab határt. A monitor, amellett, hogy designer-műremek, további érdekességgel is szolgál, méghozzá azzal, hogy bármilyen irányban forgatható, a hozzá kapott szoftverrel pedig a leszerelhető karokon található kiegészítők könnyen vezérelhetővé válnak.



• Az év tablet PC-je
Dialogue Flybook


Trend-szetting 5


Inkább férfi, semmint női kézbe illik a Dialogue extrakönnyű, egykilós laptopja, amely az utazó üzletemberek kitűnő társa lehet. A több színben rendelhető, impozáns készülék ugyan nem erőgép, de súlya és funkcionalitása miatt hatékony útitárs, pláne annak ismeretében, hogy az eszköz Tablet PC-ként is használható.

Ez nem jelent mást, mint azt, hogy: a kijelző ráhajtható a gépre, s egy kis műanyag ceruzával jegyzetelni lehet rá. A funkció repülőutak, konferenciák, előadások, meetingek alatt lehet hasznos; ha a jegyzetek elkészültek, az írott anyagra érdemes ráereszteni a FlyBook kézírás-felismerő szoftvert, amely megbízhatóan változtatja nyomtatott szöveggé a kijelzőre írt karaktereket.

Mivel az alkalmazás angol nyelvre optimalizált, a szoftver a magyar szavakkal nemigen tud mit kezdeni. Különösen akkor makacsolja meg magát, ha ékezetekkel kellene megmérkőznie.



• Az év okos telefonja
Nokia 9300


Trend-szetting 6

Az üzletemberek új státusszimbóluma január közepe óta kapható Magyarországon, ez pedig joggal ültetheti a készülékcsere gondolatát a régebbi kommunikátor-tulajdonosok fejébe. A felhasználók kis kommunikátorként is emlegetik a 9300-as okostelefont, amely ugyan beépített fényképezőgép és WLAN támogatás híján, de a GPRS felturbózott változatával, az E-GPRS-sel keresi a felhasználók kegyeit.

Az ékszerdoboz külsejű telefon 80 MB memóriája külön megvásárolható MMC-kártyával 2 GB-ig bővíthető. Alapban a tárterület bőségesen elegendő a kontaktlisták, az e-mailek, dokumentumok, prezentációk, szöveges és multimédia üzenetek, csengőhangok, adatbázis-állományok, határidőnapló-bejegyzések, táblázatok, prezentációk raktározására. A Nokia 9300 infravörös és Bluetooth csatlakozásra is képes, így a felhasználók kétféle módon, vezeték nélkül szinkronizálhatják telefonjukat személyi számítógépükkel vagy laptopjukkal, illetve cserélhetnek adatokat más mobilkészülékekkel.



• Az év Mp3-lejátszója
iPod Nano


Trend-szetting 7

Várható volt a zsugorodás az Apple ikonterméke esetén. A cég közelmúltban berobbant mp3-as vonalának vezérterméke, az iPod – amelytől az Apple ismét visszanyerte régi fényét – meglehetősen robosztusra sikeredett.

Az eszköz küllembeli zsugorodása a gigabájtok tekintetében is csökkenést mutat. A Nano csupán 2 és 4 GB-os kivitelben kapható, utóbbi 500 szám raktározására elég. A tárhelykapacitás zsugorodása felett érzett búslakodáson sokat enyhít az a körülmény, hogy az Mp3-lejátszó az elegáns fehér szín mellett immár feketében is kapható. Szintén a pozitívumok közé sorolható, hogy a Nano annyira kicsi és lapos, hogy Steve Jobs a termékbejelentés helyszínén, a szeptember eleji Mac Expon, sokak megrökönyödésére farmerja óvszertartó zsebéből húzta elő.

A mozdulattal azonban nem árt óvatosnak lenni. A Nano ugyanis az átlagosnál is jobban hajlamos a karcolódásra. Ezért az óvszerként is felfogható védőfelszerelés mindenképp indokolt még akkor is, ha ikonterméket alapesetben nem illik tokban rejtegetni.



• Az év DVD-lejátszója
Origami-DVD


Trend-szetting 8

Az origami és az e-papír találkozásából született az Origami DVD. Lényege, hogy a Discman méretű lejátszóhoz origami szerűen összehajtogatott színes e-papír társul, melynek kihajtogatása után megtekinthető a DVD-n tárolt film vagy egyéb anyag tartalma.

A kompakt méret érdekében a kijelző egy kis tokba zárható, amely a DVD-olvasóval együtt könnyen utaztatható. Ez azért is fontos, mert a gyártó, az amerikai-török Inventables cég reményei szerint az új termék főképp az olyan utazó üzletemberek körében arat majd osztatlan sikert, akik szeretnék kényelmesen megtekinteni egy-egy DVD tartalmát, majd a kijelzőt látványosan visszacsomagolni dobozkájába.



• Az év digitális mixere
HP Masher


Trend-szetting 9

A digitális zene világában újabban erőteljes szerephez jutnak a digitális mixerek. A jelen és a jövő DJ-i már nemcsak bakelitek és CD pörgetésével, hanem modern kori mixpultokkal is igyekeznek fokozni a hangulatot. A HP által kifejlesztett Masher professzionális szintű manipulációt tesz lehetővé.

Külön öröm napjaink lemezlovasainak, hogy a pult fel lett készítve Mp3-lejátszók, így például a Nano fogadására, sőt különböző lejátszók csatlakoztatásait is megoldották. Az egyszerűen összecsomagolható és mozgatható berendezés önmagában, lejátszó-betoldás nélkül mintegy 12 ezer zeneszám tárolására alkalmas.



• Az év digitális használati tárgya
Clocky

Trend-szetting 10

A fasírtra emlékeztető tárgy az ipari formatervezésnek ahhoz az ágához illeszkedik, amely nagyon egyszerű formát ruház fel megfelelő intelligenciával. A feladat jelen esetben nem más, mint az alvó tulajdonos felébresztése. Amennyiben Clockyt a reggeli csörgés után a tulajdonos szundi-funkcióra állítja, vagyis megnyom egy gombot, hogy meghatározott idő múlva újra jelezzen, ő kerekeivel legurul az éjjeliszekrényről, elbújik, és legközelebb addig csörög, amíg gazdája meg nem találja.

A vekker érdekessége, hogy olyan processzorral szerelték, amelynek segítségével Clocky mindennap képes másik búvóhelyet találni magának. Az órát nem mellesleg Gauri Nanda, a fejlesztő macskája inspirálta, amely ébresztés gyanánt minden reggel megharapta gazdája lábát, majd futva távozott a tetthelyről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik