Élet-Stílus

Többet ésszel!

Az autó státuszszimbólum, és sokan szeretik, ha az övék még csillogóbb, még erősebb, még kényelmesebb vagy éppen még hangosabb. Aki pedig a gyárak extralistáján és tartozékkatalógusaiban nem lel rá a neki tetsző tételekre, annak marad az egyéni tuning.



Többet ésszel! 1
Többet ésszel! 2

Az autók tuningolása, átalakítása olyan sokrétű, hogy nehéz eligazodni a kínálatban, s még nehezebb megítélni, hogy mi éri meg, és mi számít kidobott pénznek. Ezért a mérhető egységekkel (lóerők és newtonméterek, illetve liter és másodperc) dolgozó teljesítménytuning esetében mindenképpen érdemes egyfajta ár-érték arányt számolni: megnézni, hogy mennyibe is kerültek a módosítások által nyert lóerők.

ERŐKÚRA. Leggyakoribb a teljesítménytuning, azaz a motor erejének és nyomatékának optimalizálása és növelése. Ez azon alapul, hogy a gyárak nem használják ki teljesen motorjaik kapacitását, így azok hosszú távú teljesítőképességük 60-80 százalékán dolgoznak, kompromisszumot kötve a teljesítmény, a fogyasztás és az élettartam harmóniája érdekében. A tuningcégek ezt az „alvó teljesítményt” csalogatják elő a motorból.




Többet ésszel! 3

Ami belefér


Az autógyárak egyre több területen fogják ki a szelet a tuningolók vitorlájából. A gyári kínálat bővülése elsősorban az autóhifivel foglalkozó cégeket érintette érzékenyen, hiszen a gyárban beszerelt audiorendszerek minősége egyre jobb, és sok tulajdonosnak még a szebb hangképért, a jobb minőségért sincs kedve kidobni a más kocsiban használhatatlan, ezért használt készülékként értéktelen gyári hifit. Sőt, a gyári rendszerek szerves részét képezik a beltér dizájnjának, az utólag beépíthető készülékek pedig többnyire nem illeszkednek tökéletesen a gyári hifi számára kialakított helyre. Előnye továbbá a gyári hifinek, hogy ha ki is lopják az autóból, csak ugyanolyan típusba szerelhető be nyom nélkül – abban viszont valószínűleg szintén van gyári sztereó.

Többet ésszel! 3
Többet ésszel! 5

Erre sok eszköz kínálkozik. A leggyakoribb megoldás manapság a gyorsan elvégezhető chiptuning, amikor a motor vezérlő elektronikáját cserélik ki. A jó chiptuning valóban értékes és komoly mérnöki munkát takar, hosszú évek kísérleteinek és fejlesztéseinek eredménye, ezért nem is olcsó. A körültekintő, igényes tuningnak része a gyári adatok archiválása, hogy kérésre visszatölthetők legyenek az autó komputerébe.

Minden tuning annyit ér, amennyi a pozitív változás mértéke. Ezért célszerű az átalakítás előtt és után is mérést végeztetni, mert csak így regisztrálható a változás. Érdemes tudni, hogy chiptuning terén a turbódízelek nagy előnyben vannak a benzinesekhez képest, hiszen nagyobbak a tartalékaik. Általánosságban elmondható, hogy míg a szívómotoroknál a jellemző teljesítménynövekedés csupán 10-12 százalék, addig egy benzines turbómotornál már 25-35 százalékkal számolhatunk, a turbódízelek esetében pedig akár 30-45 százalék is elérhető.

A chiptuning mellett még számos teljesítménynövelő eszköz áll rendelkezésünkre. Ilyenek például a sportlégszűrők, a sportgyertyák, a kisebb ellenállású kipufogórendszerek. Ezekkel nem árt óvatosan bánni, mert ha nincsenek jól hangolva, sokkal többet árthatnak, mint amennyit használnak. Sportlégszűrőből olyat válasszunk, amely a gyári légszűrő helyére kerül, mert így a motor működését alapvetően befolyásoló légtömegmérő precíz adatokkal dolgozhat.



Többet ésszel! 6

Az autó motorjához rosszul vagy egyáltalán nem hangolt, speciális kipufogórendszerek gyakori hibája például, hogy alapvetően megváltoztatják a motor addig harmonikus működését. Nagy fordulatszámon az új kipufogó esetleg hozza ugyan a beígért többletteljesítményt, ám kis és közepes fordulaton – ahol sokkal gyakrabban használjuk a motort – a rezonancia és a gázlengések felborult egyensúlya miatt egyenetlenné, dadogóvá válik a motor járása. Ha kipufogótuningra szánjuk el magunkat, érdemes csak a hátsó dobot cseréltetni jó minőségűre – ezzel 1-2 százalék többletteljesítmény nyerhető.

EXTRÁK – OLCSÓBBAN. Csökkenti ugyan a motor teljesítményét, mégis az egyik legkedveltebb extra a klímaberendezés. Mivel manapság mind több új autóban széria a klíma, vagy viszonylag kedvező áron megrendelhető hozzá, az utólagos beépítés csak az idősebb, használt autók esetében jellemző. E téren különösen igaz, hogy csak az igényes rendszereket szabad megvásárolni, mert a primitív készülékek működése felettébb kiábrándító. Nem szabályozható a befújt levegő hőmérséklete, azaz a berendezés nem képes keverni az általa szállított hideg és a kinti melegebb levegőt, sőt a légbefúvás sem az autó utasterének szellőzőrostélyain keresztül történik, hanem egy, a lábtérbe bevezetett csővel. Az igényes, az adott modell szellőzőrendszerével teljesen kompatibilis rendszerek ára beszereléssel együtt 300-400 ezer forint között mozog.




Többet ésszel! 3

Megoldások házon belül


Maguk a gyárak nem gondolkodnak tuningban, hiszen ők nem egy-egy, hanem sok százezer motorban számolnak. Van azonban példa arra is, amikor egy-egy márka szinte tálcán kínálja a teljesítménynövelés lehetőségét. A Mazda6 bevezetése idején például kétféle, 120 és 136 lóerős dízelmotort kínáltak az autóhoz. Az erőforrás egyébként ugyanaz a blokk volt, a teljesítmény-különbséget az eltérő vezérlőelektronika eredményezte. A szalonokban a gyengébb és olcsóbb verzió fogyott jobban, majd pedig sokan a két modell árkülönbözetének töredékéért megvásárolták az erősebb gép elektronikáját.




Többet ésszel! 8
Többet ésszel! 2
Toyota
Lexus IS.

A Lexus még izgalmasabb ajánlattal rukkolt elő. Kifutó modelljéhez, az IS-hez nem kínálta Magyarországon a három-iteres motort, inkább a kétliteresek tulajdonosainak ajánlotta gyári kompresszor-készlet utólagos beépítését. Ennek az volt az előnye, hogy – mivel a beépítés szakszervizben történt – az átalakítás nem érintette a garanciális feltételeket, a megnövelt teljesítmény pedig elérte a nagyobb motorét.

Többet ésszel! 3
Többet ésszel! 5

Szintén az utastér atmoszféráját teszi kellemesebbé a bőrkárpitozás. Érdekes gondolat volt néhány éve egy amerikai márkát forgalmazó importőrtől, hogy a szövetüléssel gyártott autókba idehaza varratott bőrkárpitozást, s a gyári bőrhuzat feláránál olcsóbban kínálta az elegáns belsőt. A bőrözésre szakosodott műhelyekben a tulajdonos egyéni elképzeléseit is megvalósítják, azaz olyan színkombináció is rendelhető, amely a gyári extralistán nem szerepel.

Az ülések és az oldalkárpitok bőrözése rutinfeladat, a kormányt azonban le kell szerelni e művelet elvégzéséhez. A későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében tartassuk be a kárpitosokkal a márkaszervizben kapott instrukciókat, mert a helytelenül vagy akár rossz sorrendben széthúzott csatlakozók (például a vezetőoldali légzsáké) nyomán az autó számítógépes rendszere hibát jelez, amit csak újabb szervizlátogatással lehet kitörölni a rendszerből.

Kevésbé látványos, ám igen hasznos extra a tolatóradar. Mivel az igényes, akár grafikus jelekkel is kommunikáló gyári rendszerek gyakran drágák, kézenfekvő utángyártott készüléket beszereltetni. Az ilyenek ára valóban kedvező, hiszen alig kerülnek többe, mint a lökhárító egyszeri lefényezése, ám működésük nem mindig megbízható, s gyakran elromlanak. Marad tehát az utólag beépíthető gyári rendszer, s a kínálat felmérésével sokat takaríthatunk meg. Egy-egy márka ugyanis ugyanazt a rendszert eltérő áron kínálja a kisebb (olcsóbb) és a nagyobb (drágább) modelljéhez. Sőt, az is előfordulhat, hogy egy másik márka olcsóbban kínált tolatóradarja is tökéletesen működik az autónkban.

Manapság divatos a xenonlámpa utólagos beszerelése is. Tisztességes forgalmazók persze csak „xenon tulajdonságú” izzókat hirdetnek, mert a xenonos rendszer sokkal többet jelent egyszerű izzócserénél. A xenonos lámpának ugyanis kötelező tartozéka a fényszórómosó, illetve az automatikus magasságállítás, a kékes fény tehát egyrészt édeskevés, másrészt nem is szabályos. Az ilyen izzóknál arra is ügyelni kell, hogy hőkibocsátásuk sokkal nagyobb, a széles körben alkalmazott műanyag lámpaburák akár meg is olvadhatnak tőle.





Többet ésszel! 12
Többet ésszel! 2

A navigációs rendszerek térnyerése azonban még ad lehetőséget az utólagos tuningolásra. A ma már többnyire DVD alapú gyári navigációs készülékek ára ugyanis igen borsos, s kevésbé látványos, de a célnak megfelelő, utólag telepíthető készülékek széles választéka kapható kedvezőbb áron. Léteznek mobiltelefonnal vagy palmtoppal használható útvonaltervezők, amelyeknek előnye a gyári berendezéssel szemben, hogy az autó eladásakor kiszerelhetők a kocsiból, s továbbvihetők a következő, navigációs rendszer nélküli autóba. Ezzel szemben az új autóba méregdrágán megrendelt gyári navi két-három év múlva szinte alig emeli az eladásra szánt autó értékét a használtpiacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik