A toborzás területén is nagyon fontos a kapcsolatok tudatos építése – ez nem csak a pályázók számára lehet előnyös, de a cégek is profitálhatnak belőle.
Az álláshirdetések szinte eltűntek, miközben az állás¬keresők száma alaposan felszaporodott az elmúlt hónapokban. A szorult helyzetbe került állásközvetítők alternatív lehetőségek után kutatnak, a takarékoskodó cégek pedig már az úgynevezett rejtett állásokra is találnak elegendő jelentkezőt.
A gazdaság szereplőinek viselkedését főként a fogyasztói szükségletek, valamint az azok kielégítéséhez rendelkezésre álló erőforrások mennyisége és minősége határozza meg.
Hagyományosan alacsony foglalkoztatási rátájú országunk lakosságát a válság még mélyebbre sodorja. A munkanélküliség növekedésével egyre messzebb kerül a célul tűzött aktivitási ráta.
Számos ponton módosultak idén a felnőtt- és a szakképzést érintő jogszabályok, a toldozott-foldozott rendelkezések azonban a cégek számára megnehezítik törvény adta lehetőségeik kiaknázását.
A jelenlegi recesszió során a vállalatok válságmenedzser alkalmazása helyett inkább meglévő vezetőik tudására támaszkodnak. Tréningekkel és coachinggal csökkenthetők a többletterhelés veszélyei, de ezekkel inkább csak a nagyvállalatok élnek; a kkv-k vezetői jobbára magukba zárkózva próbálnak túlélni.
Az ezernyi magyar képzési és tréningcég által alkotott piac eddigi növekedése során több átmeneti mélypontot is megélt már. A hirtelen elapadt vállalati büdzsék e téren is tisztulást hozhatnak.
A legkisebb cégek toborzási feladatait mára teljesen képesek kiváltani az internetes álláshirdetési portálok kiegészítő szolgáltatásai, de a céges honlap karriermenüjét is érdemes bevetni.
Hazánkban a foglalkoztatásbiztonság szó hallatán a cégvezetők javának hideg futkos a hátán. Hát még, ha tudnák, hogy a fogalom immár kölcsönös veszélyeztetettséget takar.
Válság idején különösen fontos lehet a sokat látott szakértők támogatása. Mégis éppen ezeket a megbízásokat hajlamosak visszanyesni a bajban lévő cégek.
Az ősi indiai tudomány, az ajurvéda követői szerint az életerő az általuk pránának nevezett életenergiától függ, amely bőségesen megtalálható a vízben és a levegőben, illetve az oldott oxigént tartalmazó, mozgásban lévő vízben.
Töltsük el hétvégi kirándulásunkat egy-egy belföldi borvidéken, látogassunk el Egerbe, Sopronba, Villányba vagy Csíksomlyóra! Ezekhez a túrákhoz kívántunk az alábbi összeállítással segítséget nyújtani.
Nagyvállalatok és kistelepülések igénylik elsősorban a mobilvizsgálatokat. Pedig sokkal szélesebb körben is hatékony lenne a pácienseknek szimpatikus megoldás.
A wellnessre és az egészségturizmusra való specializálódás a válságban még inkább fontos, hiszen egyetlen útja lehet a bevételek megtartásának. A verseny újabb és újabb szolgáltatásokat hoz a palettára.
A borásznak megkóstoljuk a borát, a cipőboltnak megnézzük a kirakatát, a szállodáknak összehasonlítjuk az árait. Az egészségügyben sajnos még más a helyzet.
Az OTC- (Over the counter) termékek a nem vényköteles gyógyszerek gyűjtőfogalma. Mi hívta életre ezt a kategóriát, milyen gazdasági szükségszerűségek befolyásolták, hogy jött létre a self-medication (az öngyógyszerezés). Hogyan társultak ezekhez az étrend-kiegészítők mint az öngyógyítás időnként vitatott produktumai?