terry black

A TV2 Frizbi című műsorában többek között Rácz Károly politikai pályafutása is szóba került, többször képviselő asszonyként szólították, sőt telefonon kapcsolták hozzá Gyurcsány Ferenc alteregóját, akinek Nacsa Olivér Terry hangján például azt mondta: Gyurcsány egy férfiállat, Terry pedig nem őszinte, mert állandóan hazudozik a bulvárlapoknak. Bagi Iván ugyanakkor úgy érzi, Terry Black ezzel csak egy [...]
2010. 10. 05. 10:51
Mint arról már korábban beszámoltunk, összegyűlt a szükséges mennyiségű kopogtatócédula Terry Black számára, aki így szocialista jelöltként bekerülhet a tököli önkormányzat képviselői közé. A transzszexuális előadó a TV2 Mokka című műsorában elmondta: ismerősei bíztatták, hogy elinduljon a választásokon. Bár Terry Black Szigetszentmiklóson született, és jobban szerette volna szülőhelyén megmérettetni magát, azonban az MSZP-nek ott egy [...]
2010. 09. 07. 12:59
“Az utóbbi időben drasztikusan csökkent a fellépéseim száma, megérintett a félelem szele: vajon miből fogom eltartani a két kiskorú gyermekemet?” – nyilatkozta Black a Borsnak. Azt ugyan nem mondta el, hogy Svájcban miért tudná jobban eltartani a gyerekeit, mint itthon, de bizakodó. “Prímás édesapámnak és édesanyámnak köszönhetően Svájcban, Bázel városában születtem. Bár nem lettem automatikusan [...]
2010. 09. 02. 09:24
Terry Black szerint mindenki azzal a párttal vagy politikussal szimpatizál, akivel akar, ezért nem érti, hogy az emberek miért támadják őt a nyíltan vállalt idoljáért. Mióta Gyurcsány Ferenc megkapta az idei év legtoleránsabb politikusának járó díját, azóta folyamatos támadások érik az ország legismertebb meleg előadóját. – Kaptam különféle üzeneteket a telefonomra, amik szerint Gyurcsány-bérenc vagyok, [...]
2010. 08. 19. 17:24
– Évek óta először, újra transzszexuálisként lépek színpadra. Augusztustól kemény fogyókúrába kezdek és készülök plasztikai műtétekre is. Arról azonban nem szeretnék semmit mondani, milyen típusú beavatkozásokat végeznek el majd rajtam – mondta el a NapiászOnline.hu-nak Terry. Terry a NapiászOnline.hu-nak elmondta, azért áll ismét színpadra, hogy minőségi show-val szórakoztassa az embereket. A plasztikai műtétekhez szükséges kivizsgálások [...]
2010. 06. 28. 12:09
Olvasói sztorik