Szórakozás

Egyszerre kapott tüdőgyulladást és trombózist a magyar sztár

Terry Black lábadozik. Az egykori transzvesztita előadó a napokban szinte egyszerre kapott tüdőgyulladást és trombózist. Szerencsére, már jobban van.

Terry Black az utóbbi években megjárta a poklot. Egészségi állapota meglehetősen labilis. Néhány éve tüdejében daganatot fedeztek el, ami miatt megoperálták. A terápiát követően úgy tűnt, hogy fellélegezhet, ám kiderült, a mellében is csomó van. Bár a tumor folyamatosan nő, azt egyelőre még nem távolították el. Ennek oka többek között az, hogy az egészségi állapota meglehetősen változó.

A híresség a Hír24-nek elmondta, az sem segít rajta, hogy fél tüdővel él, ráadásul gyakran küzd felső légúti betegségekkel. Az időjárás változására is érzékenyen reagál a szervezete, gyakran fullad.

Ráadásul a közelmúltban tüdőgyulladást kapott, majd közvetlenül utána trombózist. Bár a gyors orvosi segítségnek köszönhetően már otthon lábadozik, de saját bevallása szerint is nagyon gyenge. Többnyire fekszik, bár két gyermekét így is egyedül látja el. Egyébként éppen Danika és Fannika az oka annak, hogy mindent megtesz a gyógyulásáért. Kissé keserűen azt vallja, már csak nyolc évet kell valahogy kihúznia, ugyanis Dani akkor már el tudja látni magát és húgát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik