Herendi Gábor Futni mentem című új filmjének főszereplői különös családi csapatépítésre vállalkoznak: szeretnék lefutni a maratont – hátizsákjukban a halott papa hamvaival. De hogy lesz ebből a morbid felütésből romantikus limonádé? Kritika.
A színésznő szerint nem kellene átformálnunk azt a testet, amivel születünk, az ember életében ugyanis az is egyfajta tanulási folyamat, hogy elfogadjuk és megszeressük önmagunkat.
Írókat, színészeket és tévéseket kérdeztünk, hogy mivel töltik az időt a karantén alatt. Az első részben Hajós András, Krusovszky Dénes, Tenki Réka, Steiner Kristóf, Ábel Anita és Kovács Lehel mondja el, mit csinál mostanában.
Az RTL Klub éppen tavaszra időzítette az új, teljes egészében saját fejlesztésű sorozatát, a Mellékhatást, ami arra keresi a választ Nagy Zsolt és Tenki Réka főszereplésével, hogy kinek mennyit ér meg a gyerek.
Az állapotos sztriptíztáncosnő és a megállapodni képtelen filmkritikus románca hozza az összes kötelező romkom-elemet. A Seveled, ha nem figyelünk a butaságokra, egészen kedves, súlytalan szórakozás. Kritika.