Ugyanis Christopher Walken, aki úgy néz ki, mintha folyamatosan az idegösszeomlás határán egyensúlyozna, majdnem Han Solo lett annak idején. És pont ma 75 éves!
Elizabeth Taylor 1972 februárjában Budapesten partizott Grace Kellyvel, Ringo Starral, Michael Caine-nel és egy kétmilliárdos gyémántnyakékkel. És ez nem egy béna vicc kezdete.
Tinédzserként még a saját iskolájába tört be, majd elvette Hollywood egyik legszebb színésznőjét, a pocsék vígjátékokat otthagyva pedig már befektetőként keresi hülyére magát.
Színész. Rendező. Humorista. Énekes. Sármőr. Pesti polgár. A „magyar Woody Allen”. Kern Andrásnak ezer arca van, és mi mindegyiket szeretjük. Erről szól rengeteg videóval feldíszített születésnapi cikkünk.
Az észak-koreai diktátor a nagynénje szerint 1984. január 8-án született, de ezt sohasem erősítette meg az észak-koreai kormány. Hogy miért, arra több magyarázat is lehetséges.
Egy éven át készítették elő azt a több részes riportműsor-szériát, mely az RTL Klub első 20 évéről készült és a jövő héten kerül képernyőre. Rég nem látott műsorok emlékezetes pillanatai és friss interjúk.
A teniszező, aki olyan fiatalon került a legjobbak közé, hogy 24 éves kora után már nem is volt az igazi. Falta a pénzt és a nőket, most pedig betöltötte a félszázadikat. De ki is ő valójában?