Az 1920-as, 1930-as évek elején több száz amerikai nő utazott a Szovjetunióba, hogy részt vegyen a szocializmus építésében. Fiatalok, lelkesek és idealisták voltak, de rá kellett jönniük, hogy a valóság nem olyan, mint amilyennek képzelték.
Vésővel, kalapáccsal, puszta kézzel estek neki a németek annak a falnak, ami nemcsak egy nemzetet választott szét, de a diktatúra embertelenségének is jelképe volt.
Huszonhat évvel a rendszerváltás és a pártfőtitkár halála után még mindig szorít a kádári nosztalgia. Lázár János most gyilkosnak nevezte. Jöhet a démonizálás.
Vasárnap este a győzelmi beszéd után eszembe jutott valami. Az, hogy még gyerekkorom komcsijainak száját sem hagyta el ekkora mocskos nagy hazugság. Hogy még a tovariscsok meg a magyar kommancs elvtársaik sem gurítottak ekkorát.
A havi fizetés ötezer forint, a WC-papír luxus, internet-hozzáférést pedig az utcasarkon, melltartóból vásárolhatunk. Kuba "egy robbanni készülő kukta", ahol a lakosság egyre kevésbé éri be a középületekre festett Che Guevara-idézetekkel.
A Tanácsköztársaság 133 zűrzavaros napja alatt megjelent néhány oldalas könyvek egyikét vettük elő, és megnéztük, hogy a kommunisták miként gondolkodtak a nőkről.