Élet-Stílus

Kommunizmusra van szükségünk – állítja a 10 éves, aki egy nanoszekundum alatt eltörölné a kapitalizmust

2017 minden szempontból egy meglehetősen erős év lesz.

Már csak azért is, mert megkezdte elnöklését a nyíltan idegengyűlölő, szexista Donald Trump az Egyesült Államok élén, aminek egyenes következményeként egyből vége is lett a PC-nek, ugye, és akkor ne feledkezzünk meg a lassan újjáéledő hidegháborúról sem, amiről egyelőre nem tudjuk, hogy csak színjáték, vagy pedig a valóság. A klasszikus politikai berendezkedés romokban, nincs már jobb vagy baloldal, se konzervatívok, se liberálisok.

Nem csoda hát, hogy ezekben a nehéz, vészterhes időkben az internet egy hősért kiáltott, aki még trumpi mércével mérve is olyan egyszerűen és érthetően kommunikálja a gondolatait, hogy azok lehetnének iránytűk is akár a legegyszerűbb választóknak.

A 10 éves kommunista

A mindössze 10 éves Dylan, aka “Sceneable” vlogger azzal vált híressé a Redditen, hogy feltöltötte a “We Need Communism”, azaz a “Kommunizmusra van szükségünk” című videóját. A kisfiúért nem elsősorban a mondandója, hanem az előadásmódja miatt kezdtek el rajongani, hiszen ilyen összeszedetten talán még Szanyi Tibort sem hallottuk a kommunizmusról beszélni.

A fiatal kommunista még évekkel ezelőtt regisztrált a YouTube-ra, de akkor még csak azért, hogy kommentelhessen valamit egy videó alá. Dylan a New York Magazine-nak azt is elmondta, hogy már 2015 óta készít videókat, ám az első saját készítésű anyagának köze sem volt a politikához.

Egy pokémonos videó volt, de ma már egyáltalán nem foglalkozok ilyesmivel.

A kisfiú elárulta, hogy általában akkor készít videót, amikor valami erős érzelmeket vált ki belőle. A kérdésre, miszerint hogyan került közel a kommunizmushoz, azt válaszolja, hogy egy nap hallott róla, majd az interneten elkezdett utána olvasni. A 10 éves megemlíti, hogy az iskolákban próbálják a kommunizmust rossz dologként bemutatni, pedig szerinte az ideológia fő gondolata egy jó dologról szól.

Dylan szerint nagyon fontos, hogy a javakat egyenlően osszák el, így csökkenthetők lennének a társadalmi egyenlőtlenségek, így ezáltal a szegénység is. Ugyanakkor fontosnak tartja megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy kommunistának vallja magát

soha nem tudná követni Sztálint vagy Gorbachev-et, vagy hogy mondják a nevét.

A kisfiúnak teremészetesen megvan a véleménye Donald Trumpról is, akit a leginkább egy nagy viccnek tart. Dylan-t az zavarja a leginkább az elnökben, hogy sztereotíp és háborút szítana a föld országai között. A vlogger, aki állítása szerint egy nap felnőttként a politikai pályát választja majd elárulta, hogy első elnöki intézkedésként

eltörölné a kapitalizmust és egy nanoszekundum alatt bevezetné a kommunizmust.

Vagy a szocializmust, még nem tudja pontosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik