stressz

Arra a kérdésre, amely a közeli barátok számára kérdezett rá, a résztvevő 83000 ember több mint fele azt válaszolta, hogy 5-nél kevesebb. 31%-nak 5-nél több, míg 6%-nak egyáltalán nincs közeli barátja. Stresszes pillanatok a válaszadók 62%-ának életében előfordultak, 14%-uk ráadásul egész nap erősen fesztült. Csupán a kérdőívet kitöltők 14%-a nyilatkozott úgy, hogy életében nem tapasztal [...]
2010. 06. 07. 16:56
A bőr ugyanis magzati korban ugyanabból a csírahámból fejlődik ki, mint a központi idegrendszer, ennek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy szoros összefüggés áll fenn az idegállapot és a bőr állapota között. Feszültség hatására ugyanis felszaporodik a szervezetben a stresszhormon szintje, ami hormonális változásokat indít be a szervezetben. Ennek következtében több zsír termelődik a faggyúmirigyekben, ami [...]
2010. 05. 14. 14:47
A cégvezetés szeretne mindent megtenni azért, hogy csökkentsék a munkahelyi stresszt éppen ezért megegyezett a szakszervezetekkel, hogy javítani fog a munkakörülményeken, a munkaszervezésen és a menedzsment munkamódszerein is. A konszern vezetője külön kiemelte, hogy a nemsokára megnyitó call-centerben az alkalmazottaknak 40%-kal több helyük lesz majd. A körülmények változtatásához azzal is hozzájárul a vezetőség, hogy létrehoznak [...]
2010. 05. 10. 07:18
Egy brit tanulmány 1500 pár részvételével készített felmérést. A megkérdezettek nagy többségben azt válaszoltak, hogy este nyolcig még a napi teendőkkel foglalkoznak, ami annyira kimeríti őket, hogy ezután még minimum 39 perc kell, hogy oda tudjanak figyelni partnerükre. A felmérés szerint ez először háromnegyed kilenckor van. A kutatást végző szakértő rámutatott: „Egyértelmű, hogy a pároknak [...]
2010. 05. 04. 12:20
Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés miatt nem jut idő arra, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta. Semmiképpen [...]
2010. 04. 14. 11:05
A kutatócsoport patkányokban mutatta ki, hogy a stressz, a depresszió és szorongás mechanizmusa egyaránt a kortikotropin hormonra érzékeny (CRFR1) és a szerotonin hormonra érzékeny néhány receptor (5-HTRs) közötti interakcióhoz vezet. Megfigyelték, hogy a CRFR1 megnöveli az 5-HTRs-receptorok számát az agysejtekben. Ez a jelenség hibás agyműködéshez vezet, és megnövekedett stressz-szint esetén a kortikotropin-receptorok aktivitása szorongáshoz, a [...]
2010. 04. 12. 10:40
A Rochester Egyetem Orvosi Karának szakemberi egy elbocsátások utáni, racionalizált létszámú New York-i cég munkatársait vizsgálták meg és azt tapasztalták, hogy azok a munkatársak, akiket munkájuk sok stressz ér nagyobb testtömegindex-szel rendelkeznek, mint azok, akik kevesebbet stresszelnek. A kutatók szerint a kutatások eredménye azért jelentős, mert a recesszió miatt újabb elbocsájtásokkal kell szembenézni a munkavállalóknak, [...]
2010. 04. 08. 07:21
Olvasói sztorik