statisztika
Az idén március-májusban 3 millió 910 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak létszáma, amely 62 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
2013. 06. 27. 09:33
Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss statisztikákból.
2013. 06. 19. 10:34
A magyarok fele helyesli az azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényes elismerését, de azzal, hogy házasságot kössenek, csak a megkérdezettek 30 százaléka ért egyet - derül ki abból a nemzetközi közvélemény-kutatásból, amelyet az Ipsos végzett májusban 16 országban, 12 500 ember, köztük 1000 magyar megkérdezésével.
2013. 06. 18. 14:54
Egy új kutatás szerint a felhasználók egy jelentős része az utolsó pillanatban saját magát hallgattatja el.
2013. 04. 17. 08:00
Ezer milliárd nyilvános weblap és 3,4 milliárd felhasználó - persze a cél az, hogy az egész világ fent legyen a hálón.
2012. 09. 07. 16:00
A magyarok fele ugyan nem tudja, mi az a böngésző, többségük mégsem elégszik meg az Internet Explorerrel.
2012. 06. 20. 08:06
A vizsgált 137 országból csak 11-ben nem a Facebook az első a közösségi oldalak közül.
2012. 06. 12. 12:20
A világ legnagyobb videomegosztója immáron azzal büszkélkedhet, hogy percenként 72 órányi felvétel kerül feltöltésre.
2012. 05. 22. 12:00
Hála a tőzsdei bevezetésnek, a közösségi oldal az eddigieknél sűrűbben hoz nyilvánosságra működésével kapcsolatos információkat.
2012. 04. 24. 12:00














