koccintás (koccintás, alkohol, )
Élet-Stílus

Még mindig Európában isszák a legtöbbet

A kontinensen kétszer annyit isznak, mint a világ bármely táján.

Az erre vonatkozó felmérés szerint az elmúlt 10 évben semmit nem változtak az európaiak alkoholfogyasztási szokásai: a drezdai műszaki egyetem munkatársa, Jürgen Rehm pszichológus elmondta, bár a világ többi pontjánál az európai országok átlagosan kétszer többet isznak, a kontinens egyes országai között jelentős eltérések vannak.

A kutató elmondta, hogy a dél-európai országokban az utóbbi időben legkevesebb a felével csökkent a szeszfogyasztás, más országokban, mint például Németországban, nem volt számottevő a változás. Az olaszok ezzel szemben az 1970-ben mért fejenkénti 19 literről 2009-re 7 literre csökkentették a fogyasztásukat.

Kelet-Európában, az északi országokban, illetve Nagy-Britanniában és Írországban azonban néhány éve emelkedik az elfogyasztott szeszes ital mennyisége. Nagy-Britanniában 1970 óta hét literről 11 literre emelkedett az egy főre jutó és egy év alatt elfogyasztott ital mennyisége 2009-ben.

Annak ellenére, hogy a kontinensen sok alkohol fogy, az italozási szokások mégsem olyan veszélyesek, mint a világ más szegleteiben.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.