Tech

Megszámolták az internetet

Ezer milliárd nyilvános weblap és 3,4 milliárd felhasználó - persze a cél az, hogy az egész világ fent legyen a hálón.

Még tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy az internet atyjának nevezett Tim Berners-Lee többedmagával arra vállalkozott, megszámolja az egész internetet – nos, megvannak az első digitális népszámlálás eredményei.

A világ első úgynevezett “Web Indexe” azonban nem elégedett meg a számokkal, azokból arra a kérdésre is választ próbáltak találni, hogy mely országokra volt az internetnek eddig a legnagyobb hatása. A korlátozott erőforrások és rendelkezésre álló adatok miatt az öt kontinensről csak 61 országot vizsgáltak – hazánk sajnos nem került be a szórásba -, azonban a következő évben már százra bővítenék a kört, mi pedig abban reménykedünk, hogy mihamarabb tényleg az egész világot sikerül kielemezni.

A netkutatók szerint a “leginternetesebb” állam Svédország. Egyrészt az internetnek az országra gyakorolt hatása, másrészt az internetpenetráció miatt; az egyetlen gyenge terület a svéd nyelven elérhető tartalom mennyisége. Ezzel szemben épp a nyelvi elérhetőség miatt lett dobogós az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – nem meglepő módon angolul sokkal több minden van a neten, mint svédül.

A lista végén Jemen kullog, míg a negatív dobogó második és harmadik helyére Zimbabwe és Burkina Faso került. A jelentés külön kiemelte (a jelenleg 33. helyet megszerző) Indiát, mint a legnagyobb potenciállal rendelkező országot – jelenleg ugyanis az 1,2 milliárdos lakosságból “csak” 121 millió internetezik, azonban az elemzők arra számítanak, hogy a következő két év alatt további 200 millió felhasználó csatlakozik hozzájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik