spanyolország

Cesc Fabregas a címvédő otthonában, 2-1-es állásnál kiharcolt egy tizenegyest, amiből ki is egyenlített, de már ezután látszott, hogy komoly fájdalmai vannak. A londoniak csütörtök késő délután bejelentették, hogy beigazolódtak a félelmeik, az egyesület honlapján megjelent közlemény szerint „jobb lábának szárkapocscsontján egy apró törés látható”, és legalább hat hétig nem játszhat. A spanyol is rögtön [...]
2010. 04. 02. 10:36
Mint a spanyol közszolgálati rádió csütörtökön jelentette, összesen hat osztrák turista muzulmán rítus szerint imádkozott a katedrálisban, ami a katolikus egyház által használt, több mint ezer évvel ezelőtt mecsetnek épült szent helyen tilos. A katedrális biztonsági őrsége felszólította az osztrákokat, hogy hagyják abba az imát, majd miután azok megfenyegették az őröket, utóbbiak kihívták a rendőrséget. [...]
2010. 04. 01. 11:21
Óva inti a túlzott elbizakodottságtól honfitársait Vicente del Bosque, a nyári, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra készülő spanyol válogatott szövetségi kapitánya. “Nem lenne katasztrófa, ha nem nyernénk meg a tornát. Végső sikerünket biztosra venni teljesen értelmetlen, bár természetesen megértem, hogy nagy az elvárás velünk szemben” – mondta csütörtökön, a nemzetközi szövetség honlapján az 59 éves mester. Ahogy fogalmazott: [...]
2010. 03. 26. 10:15
A panamai hajón tartózkodó biztonságiak visszaverték a tengeri rablók támadását, akik menekülni kezdtek, de az időközben riasztott spanyol hadihajó beérte őket. A Navarra fregatt két kis csónakot és egy nagyobb dereglyét tartóztatott fel. A fedélzetükön lévő kalózokat őrizetbe vették. Az egyik kalózcsónakban volt egy halott, aki feltehetően a tűzharcban vesztette életét.
2010. 03. 24. 07:59
A nemzetközi elfogatóparanccsal körözött, 34, illetve 27 éves testvérek egyike a Raiffeisen Banknál dolgozott, és hozzáférése volt az ügyfelek adataihoz. Ezek megváltoztatásával lehetővé tette, hogy a fivére a PIN-kódok kicserélésével megakadályozza, hogy a tulajdonosok intézkedhessenek, majd a nevükben telefonon átutalási megbízásokat adott a banknak – írta le az ügyet az El Punt című katalóniai napilap. [...]
2010. 03. 17. 18:17
A legsúlyosabban érintett katalán területeken 50 centiméternyi hó esett. A terület vezetése ezért már hétfőn úgy döntött, hogy tanítási szünetet rendelnek el a 476 állami iskolában. A térséget ellátó áramszolgáltató közleménye szerint körülbelül 200 ezer fogyasztójukat nem tudták ellátni. A mentőalakulatoknak 500 utast kellett kimenteniük egy Barcelonából a franciaországi Portbou-ba tartó vonatról, mert az elakadt [...]
2010. 03. 09. 08:49
A független spanyol bíróság szerint a venezuelai kormány együttműködött a kolumbiai FARC marxista gerillacsoporttal a kolumbiai elnök, Álvaro Uribe, illetve más politikai szereplők meggyilkolásának kitervelésében. A törvényszék emellett azzal is megvádolta Caracast, hogy a baszk ETA terroristacsoporttal is összejátszott egyes Spanyolországban élő, vagy odalátogató kolumbiai politikusok tervezett likvidálásában. A spanyol miniszterelnök, José Luis Zapatero hétfőn [...]
2010. 03. 02. 09:58
Olvasói sztorik