Szórakozás

Ismét ölt a rettegett bika

Életébe került egy ittas férfinak, hogy Spanyolország egyik leghírhedtebb bikájával szegült szembe egy bikafuttatáson, az állatnak ő lett 10 év alatt a harmadik áldozata.

A Ratón nevet viselő több száz kilós állatot már annyira szárnyára vette a hírnév, hogy gazdáinak 10 ezer eurós hasznot hajt, ha részt vesz a kelet-spanyolországi Xrtiva bikafuttatásán.

Legutóbbi áldozata ügyében vizsgálatot rendeltek el. A 29 éves férfi ittasan állt ki a bátorságpróbára többed magával együtt. Az állat azonban felöklelte és halálosan megsebesítette.

A férfinak előzőleg többször is megtiltották, hogy belépjen az arénába, mert nem volt józan. Ennek ellenére sikerült belógnia.

A Valencia közelében lévő település népünnepélyén a hagyományok szerint a fiatalemberek magukat pózba vágva bikák előtt próbálják meg bizonyítani bátorságukat, a felpaprikázott állatok elől barikádok és faszerkezetek nyújtanak védelmet nekik.

Ratón a mostani esetet megelőzően már két emberrel végzett, úgy volt, hogy tavaly nyugdíjazzák, mert kitöltötte idejét. Részvétele azonban felpezsdíti a közönséget, így gazdája a “rajongóknak” engedve mégis a népünnepély rendelkezésére bocsátotta a bikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik