Nagyvilág

Megint lezárták a madridi Puerta del Solt

A spanyol rendőrség így akarja megakadályozni, hogy a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt tüntető fiatalok visszaszivárogjanak a térre.

Ismét lezárta Madrid központjában a Puerta del Sol (Napkapu) teret a rohamrendőrség csütörtökön, immár a harmadik egymást követő napon, hogy megakadályozza a tüntető fiatalok visszaszivárgását a jelképpé vált helyszínre.

A térhez vezető utakat barikádokkal zárták le, s ezek mögött pajzsos rohamrendőrök sorakoztak fel, hogy elrettentsenek mindenkit a térre való bejutástól. Itt található a város legforgalmasabb metróállomása, amelyet ugyancsak lezártak több órára, s nem álltak meg az elővárosi vonatok sem. Nem nyitottak ki a kávézók és éttermek sem a környező utcákban, noha az évnek ebben a szakában mindegyik tele szokott lenni turistákkal.

A Puerta del Sol teret május 17-étől június 12-éig sátortábor borította, ahol a gazdasági válság és a munkanélküliség miatt, illetve a szocialista kormány politikájával elégedetlen fiatalok, munkavállalók, állástalanok, nyugdíjasok, egy szóval a “felháborodottak” gyűltek össze és tüntettek. Megmozdulásuk kiterjedt más spanyolországi és európai városokra. Végül maguk döntöttek úgy, hogy elvonulnak a térről és más formában folytatják a tiltakozást, de egy információs pultot fenntartottak, s éjjel-nappal működtették.

A rendőrség kedd reggel felszámolta az információs standot, amivel felbőszítette az elégedetlenkedőket. Többen azzal vádolták a hatóságokat, hogy meg akarták “tisztítani” a teret XVI. Benedek pápa madridi látogatásának ürügyén. A spanyol fővárosban augusztus 16. és 21. között tartják a katolikus egyház által szervezett ifjúsági világtalálkozót. Csütörtök délután mintegy kétszáz tüntető nézett farkasszemet a rohamrendőrökkel, azt kiabálva, hogy “szégyen, szégyen”, és hogy “az egységes népet nem lehet legyőzni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik