Aligha gondoljuk itt Magyarországon, hogy kormány nélkül meg lehetne lenni, viszont sajtó nélkül azt hisszük, meglennénk. Hiszen megvoltunk nélküle a szocializmusban is.
Nincs mese, be kell látnunk: Amerikában sokkal, de sokkal előbb tart a szólás- és sajtószabadság ügyében. Annyira, hogy azt Magyarországon elképzelni is nehéz.
Cinikus magyarázatokkal legyintette le magáról az orosz diplomácia a felelősséget azért, hogy az orosz köztévében elég fura nézőpontból közelítették meg az '56-os felkelést.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív napilap a Népszabadság kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban közölt összeállítást szombati számában.
A háziorvos először azt mondta, a gazdasági indokokkal nem lehet vitatkozni. Majd azt, hogy amit a Népszabisokkal megtettek, senkivel sem lehet megtenni. Igaz történet.
A Szabad sajtó útján a szabad sajtóért és a korrupció ellen tüntettek. Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa megcsillogtatta higgadt szónoki énjét, Juhász Péter meg túltolta.
A Szabad sajtó útján tüntetett az Együtt, a PM és felszólalt a Népszabadság egyik újságírója is. Tízezernél is többen voltak, Juhász Péter szerint innentől mindenhol ki kell fütyülni Orbánt.