200 milliót fel is vesz osztalékként Nagy Ádám, aki a Vodafone vezetésébe is bekerült miután az állam a kisebbségi tulajdonos lett a távközlési vállalatban.
A Tisza Párt alelnöke szerint provokáció történt. Reagált az ATV-vezérigazgatója, amit Magyar Péter sem hagyott szó nélkül. Megszólalt Hadházy Ákos is.
Az építési és közlekedési minisztert Rogán Antal londoni BL-döntős kiruccanásáról, illetve a kormányzati kampánystratégiának – a Magyar Péter felbukkanására reagáló – átalakításáról is kérdeztük.
A cég kérdésünkre azt írta: "Az elmúlt évek jelentős inflációs mozgása miatt nyújtottuk be kérésünket a Nemzeti Kommunikációs Hivatal részére. Ezen beadványban alkalmazott korrekciós mértékben a Központi Statisztikai Hivatal inflációs adatai voltak irányadóak".
Heroikus munkát végeztek az ügyészek, hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol kiderült: Varga Juditot tanúként hallgatták ki, és hogy tényleg volt pénz a kesztyűtartóban.
Miután volt férje, Magyar Péter közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt, melyen a volt miniszter arról beszélt neki, hogy „Rogán Antalék kihúzatták magukat” a Schadl-Völner-ügy ügyészségi irataiból.