rendőrség

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Kiss Ernőt az elmúlt időszakban tanúsított magatartása miatt eltiltotta az egyenruha viselésétől és a rendfokozat használatától Forgács Imre miniszter Bencze József országos főkapitány javaslatára. “A több esetben nyilvánosságot kapott – részben szándékos tevékenységből fakadó – cselekmények a rendőrség megbecsülését és tekintélyét rombolják, valamint a közvéleményben megbotránkozást keltenek, ezért a rendőrség [...]
2010. 03. 26. 15:30
Előzetes letartóztatásban marad a BKV-üggyel összefüggésben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója. A Fővárosi Bíróság azonban Zelenák Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét szabadlábra helyezte. A Fővárosi Bíróság pénteken közölte, hogy M. Ernő gyanúsított június 5-ig előzetesben marad. A Fővárosi Bíróság Z. Tibor gyanúsított esetében ugyanakkor megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését, megszüntette előzetes letartóztatását [...]
2010. 03. 26. 12:20
Kiss Ernőt a XII. kerületben, az utcán találták meg vérző fejjel csütörtökön hajnalban. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyugalmazott tábornok állapota életveszélyes, mesterségesen altatják a Honvéd Kórház intenzív osztályán – értesült a HavariaPress. Kiss Ernő ittas vezetés miatti büntetőpere a múlt héten, pénteken kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A megvádolt tábornok a tárgyalás kezdetén [...]
2010. 03. 25. 19:26
A Tokaji Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre érkeztek, ahol a tolvajok a fán ülve javában fűrészeltek. A rendőrök felszólították őket, hogy “magaslati tevékenységüket” fejezzék be. A meglepett két tarcali férfi elszámoltatásuk során elismerte a bűncselekmény elkövetését, mint mondták az oszlopon lévő trafóból akarták a fém alkatrészeket lefűrészelni, hogy azokat később értékesíthessék. A járőrök a Tokaji [...]
2010. 03. 22. 13:52
A balatonfüredi rendőrkapitányság vizsgálatot indított az ügyben – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Major utcában, a művésztelepnek nevezett területen (a fővárosi képzőművészeti főiskola ingatlanán) egy U-alakú, náddal fedett juhhodály teljes tetőzete égett le szerda hajnalban – mondta Frankó Marianna, megjegyezve: a tűz martalékává vált egy kilenc kocsiból álló városnéző kisvonat és egy hintó [...]
2010. 03. 17. 18:03
Az ügyet vádemelési javaslattal a rendőrség átadta az ügyészségnek – közölte a megyei főkapitányság. A tábor volt vezetője, Orbán István, az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke volt. 2008 szeptemberében vették őrizetbe, 2009 március végén mondott le a tatai képviselő-testületi mandátumáról. Nyilatkozatában ártatlannak vallotta magát, és közölte, hogy az előzetes letartóztatása óta összegyűlt képviselői tiszteletdíját a tatai [...]
2010. 03. 17. 16:57
A gyanúsítottnál napközben tartott házkutatás során 28 tő vadkender került elő a lámpákkal is megvilágított szekrényből. A rendőrök a fiatal otthonában egy tasakban vetésre váró vadkendermagokat is találtak, amit szintén lefoglaltak. A fiatalember szervezetében a gyorsteszt kábítószer jelenlétét mutatta ki. Kihallgatása során azt mondta a rendőröknek, hogy saját célra termesztette a vadkendert, mert nem volt [...]
2010. 03. 16. 16:44
A 44 és a 41 éves, veszprémi illetőségű férfit azzal gyanúsítják, hogy február 10-én éjjel kiraboltak Székesfehérváron egy Kelemen Béla utcai üzletet. A símaszkos, fegyveres rablók többször is megfenyegették az üzletben tartózkodó alkalmazottat, majd a pénzes kazettával, valamint az eltulajdonított szeszes itallal és cigarettával elmenekültek – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. Tájékoztatása szerint a [...]
2010. 03. 12. 17:38
A pillangókés csütörtök este, azt követően került elő, hogy két, 16 év körüli fiú – akiket korábban már figyelmeztetett hangoskodásuk miatt a buszvezető -, a sofőr kérése ellenére sem akart leszállni a helyi járatú autóbusz végállomásán – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az egyik fiú a vezetőfülkéhez ment és rángatni kezdte a sofőr [...]
2010. 03. 12. 17:17
Az ismeretlen elkövetők kedd délután fél 4 körül mentek be Kiskunhalason a Mátyás téri ékszerboltba. A 27 éves kiskunhalasi eladónőt a raktárba tuszkolták, kezét-lábát megkötözték, majd az üzletből arany és ezüst ékszert vittek el, mintegy 15 millió forint értékben.Az ékszerek között férfi aranyláncok, férfi és női arany karláncok, arany medálok, aranygyűrűk és ezüst gyűrűk és [...]
2010. 03. 10. 12:06
Az elsődleges szakértői megállapítások szerint a férfi éjjel kiment a házából, megcsúszott a frissen leesett havon, elesett, s mivel nem tudott felkelni, megfagyott. Holttestét reggel találták meg a közelben élő rokonai.
2010. 03. 07. 20:32
A gépkocsit saját kulcsával indított el a tolvaj. Arról, hogy a férfi miként jutott hozzá a kulcshoz, egyelőre nincs információja. Az autótolvajt a tulajdonos egy másik járművel üldözőbe vette, s közben értesítette a rendőröket, akik Mernyénél már várták az autót. A gépkocsit vezető férfi azonban nem állt meg, áttörte a rendőrségi útzárat, nekiment egy rendőrautónak [...]
2010. 03. 05. 17:12
Olvasói sztorik