Belföld

Nyomozás indult a felsőzsolcai árvíz miatt

A védekezéskor tapasztalt fejetlenség, és az ártér beépítése miatt hetekkel ezelőtt ismeretlen tettes ellen már érkezett panasz.

A miskolci ügyészség elrendelte a nyomozást a felsőzsolcai árvíz ügyében. A minisztérium is vizsgálódik – adta hírül a Figyelőnet internetes portál kedden. A cikk szerint tanúk meghallgatásával és szakértők bevonásával kutatja tovább a Felsőzsolcára júniusban lecsapó árvíz felelőseit a rendőrség. Az ügyészség kiemelten felügyeli az ügyet, míg a szaktárca államtitkára más úton keresi azt, aki hibázhatott. A védekezéskor tapasztalt fejetlenség, és az ártér beépítése miatt hetekkel ezelőtt ismeretlen tettes ellen már érkezett panasz.

A miskolci ügyészség június végén feljelentés kiegészítést kért, most pedig elrendelte a nyomozást. A borsodi rendőrkapitányságon nagy vagyoni kárt okozó gondatlanságból elkövetett közveszély okozás miatt indult vizsgálat, az ügyészség kiemelt felügyelete mellett. Martosi György, a Borsod Megyei Főügyészség szóvivője az fn.hu-nak elmondta, a rendőröknek egyelőre két hónapjuk van, hogy a bekért iratokon túl tanúkat és szakértőket hallgassanak meg.

Emellett a minisztérium is vizsgálatot indított. Egyelőre “folyamatban van” annak kiderítése, hogy ki a felelős a Miskolc és Felsőzsolca közti ártérre épített áruházak ügyében – mondta el az fn.hu megkeresésére Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára.

Az fn.hu úgy tudja, azért áll a vizsgálat, mert Illés menesztette a területileg illetékes vízügyi felügyelet vezetőjét, aki július végéig tölti felmondását és az államtitkár megvárná a vizsgálattal az utódot. Az államtitkár korábban arról is beszélt, hogy korrupciót sejt a Sajó árterében épült áruházak ügyében. Erről Illés most azt mondta, hogy bizonyítani valószínűleg nem tudná, de most is úgy sejti, hogy pénz vagy személyes kapcsolatok útján épülhettek ártérre a boltok.

A Miskolc melletti, hétezer lakosú város nagy részét június elején öntötte el a helybéliek által csak Kis-Sajónak nevezett vízfolyás. A városban több mint 160 ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, az árvíz több mint 5 ezer embernek okozott kárt. Csupán az önkormányzati intézmények ingatlanjaiban legkevesebb 1,2 milliárd forintra becsülik a kárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik