oscar

Az olasz-amerikai Pacinót eddig már nyolcszor jelölték Oscar-díjra, de csak egyszer, az Egy asszony illata című filmben nyújtott alakításáért kapta meg. Pacino egyik védjegye a hangja, amivel úgy játszik, mint kollégái közül kevesen. Nem véletlen, hogy a színész a szinkronellenes tábor egyik kedvence. Születésnapja előtt, április 24-én mutatták be Amerikában azt a filmet (You Don’t [...]
2010. 04. 27. 12:17
A színésznő megkérdőjelezi az Akadémia döntését,egy hét elején adott interjújában pedig egyenesen szexistának nevezte a döntnököket. Az Avatar sztárjának meggyőződése, hogy rendezője, James Cameron azon egyszerű oknál fogva maradt le a díjról, mert nem nő. Egy brazil híroldalnak azt nyilatkozta, hogy szerinte a legjobb rendezőnek járó díj kiosztásakor az Akadémiát befolyásolta, hogy a díjkiosztó 82 [...]
2010. 04. 15. 11:18
Nehéz dolga lesz az Oscar-gála díjazottjainak március 7-én este, a 82. Akadémia-díjkiosztó szervezői ugyanis meglehetősen rövidre szabták a sztárok köszönőbeszédének idejét. 45 másodperc: összesen ennyi időt kapnak arra, hogy elmondják azt a beszédet, amit ezerszer is elpróbáltak már a tükörben és számba vegyenek mindenkit. A sztárok néhány hete már tudják, hogy a szervezők kemény szabályokat [...]
2010. 03. 06. 23:38
Az Entertainment Weekly azért a 2007-ben viselt Versace ruháért választotta Cruzt, amit akkor viselt, amikor először jelölték a díjra. Akkor Pedro Almodóvar Volver című filmjében nyújtott alakításáért szállhatott ringbe a legjobb női főszereplőnek járó szoborért. A jólöltözöttségi verseny második helyezettje Nicole Kidman és az 1999-es John Galliano ruhája lett, míg a bronzérmet Julia Roberts hódította [...]
2010. 03. 02. 16:55
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.