A következő amerikai elnök minden erővel védte a hekkelési ügyben az oroszokat, de azért oda-oda is szúrt nekik. Trumpnak a mostani orgiás vádakra már reagálni kellett, hát megtette.
Bár egyelőre még csak tervezetről van szó, ha a törvényjavaslat életbe lép, az idővel azt jelentené, hogy az oroszoknak illegális lenne a cigarettázás.
Egy adatközpont épült volna magántőkéből, de attól félnek a litvánok, hogy Oroszország egy optikai kábelen át beférkőzhetne. Az építtető szerint ez blődli.
Az Iszlám Állam lassú zsugorodása megindította a külföldi önkéntesek hazaáramlását. Nem véletlen, hogy Európában 2015-2016-ban megugrott a támadások száma.
James Clapper, az amerikai hírszerzés vezetője azt mondta a szenátoroknak, mindjárt kész a jelentés Moszkva beavatkozásáról, a Demokrata Párt feltöréséről. Trump még mindig szkeptikus.