Tech

Megrettentek a litvánok az oroszoktól, leállítottak egy építkezést

Egy adatközpont épült volna magántőkéből, de attól félnek a litvánok, hogy Oroszország egy optikai kábelen át beférkőzhetne. Az építtető szerint ez blődli, holott a leállításra már van törvény is.

A Nyugat és Oroszország közötti növekvő feszültség közepette Litvánia tavaly leállította egy adatközpont építését, attól tartott ugyanis, hogy az orosz hírszerzés beszivároghat a létesítménybe – közölte hétfőn egy litván titkosszolgálati vezető.

A kormány a Litvániában bejegyzett Arcus Novus tervével kapcsolatos aggodalmakra reagált, ami vállalkozások számára felhőszolgáltatást biztosító adatközpontot tervezett kiépíteni. “Figyelmeztettük a kormányt, hogy amennyiben az adatközpontot optikai kábellel Oroszországhoz csatolják, ráköthetik az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rádióelektronikai felderítő hálózatára” – közölte Darius Jauniskis, a litván kémelhárító szolgálat vezetője. Vidmantas Tomkus, az Arcus Novus vezérigazgatója közölte, hogy a cég beperli a kormányt, amiért megváltoztatta a döntését.

Nevetséges az az érvelés, hogy egy “ellenséges” adatközpontot esetleg bekötnek majd az orosz biztonsági szolgálatokhoz, amikor Litvánia már ma is optikai kábellel csatlakozik Oroszországhoz, csakúgy mint a világ többi részéhez.

Az információtechnológiai biztonsággal kapcsolatos aggodalmak egyre nőnek az Oroszországgal határos három baltikumi államban. A litván nemzetbiztonságot fenyegető legnagyobb veszélynek az orosz számítógépes kalózokat tekintik – közölte a kémelhárító hivatal egy tavalyi jelentésében.

A nyugati országok – élükön az Egyesült Államokkal és Németországgal – már többször kijelentették, hogy állami hátterű orosz hackerek demokratikus intézmények megingatására törnek. A Kreml tagadja, hogy köze lenne a neki felrótt kalózakciókhoz. A litván információtechnológia biztonságért felelős vezető korábban azt mondta a Reutersnek, hogy

2015 óta három orosz kémprogramot találtak a kormány számítógépein, és 2016-ban húsz kísérlet történt a gépek megfertőzésére.

Egy 2014-ben elfogadott törvény alapján a litván kormány leállíthat bármilyen energiaipari, szállítási vagy információtechnológiai projektet, amit a nemzetbiztonság szempontjából veszélyesnek talál. Az állami biztonsági hivatal közölte, hogy 2015-ben négy ilyen beruházás leállítását javasolta a kormánynak, közöttük a vilniusi repülőtér bővítését, annak kivitelezője ugyanis egy olyan litván üzletember lett volna, aki egy Moszkva melletti repülőtéren is bővítési munkákat végez.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik