Nagyvilág

Oroszországból kitiltott szenátort tehet Trump a hírszerzés élére

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sajtóértesülések szerint valószínűleg egy Moszkva által orosz földről kitiltott volt republikánus szenátort jelöl majd a hírszerzés csúcsvezetőjének, a 73 éves Dan Coatsot.

A jelölés rendkívül kényes kérdés a megválasztott elnök számára, aki pillanatnyilag vitában áll az amerikai hírszerző szervekkel, s nem csekély a feszültség közte és a hírszerző apparátus között, elsősorban az orosz hackertámadások megítélése miatt. Dan Coats jelölésével Trump – elemzők szerint – megnyugtathatja mindazokat, akik szerint túlságosan is elnéző és baráti magatartást tanúsít Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin elnök iránt.

A 73 éves Coats mostanáig indianai szenátor volt, s egyike annak a hat szenátornak és három fehér házi tisztségviselőnek, akiket Moszkva 2014-ben – válaszul a Krím bekebelezése miatti szankciókra – kitiltott Oroszországból. A szenátor akkor úgy nyilatkozott: “megtiszteltetésnek” érzi, hogy így került a Kreml célkeresztjébe.

A hírszerzési csúcsszervezetet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozták létre, s feladata a 17 amerikai hírszerző ügynökség munkájának összehangolása, illetve annak biztosítása, hogy az ügynökségek között megfelelő legyen az információk áramlása. E csúcsszervezet vezetője 2010 óta James Clapper, aki éppen a csütörtöki szenátusi meghallgatáson figyelmeztette finoman Donald Trumpot, ne folytasson nyilvános vitákat a hírszerző szervekkel.

Dan Coats 2001 és 2005 között az Egyesült Államok Németországban akkreditált nagykövete, az elmúlt négy esztendőben pedig a szenátus hírszerzési bizottságának tagja volt. Oroszország éles bírálójaként tartják számon.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik