Az oktatási államtitkár szerint világos különbség van az állami fenntartás és a működtetés között, de utóbbi a költségek egy részének átvállalását is jelenti.
Valódi széles szakmai konszenzusra épülő oktatási koncepciót dolgoz ki legkésőbb 2014-ig a pénteken éltre hívott Agora Oktatási Kerekasztal. Azt remélik, hogy a megszülető dokumentum lehet az alapja akár több párt 2014-es programjának.
Magyarországon megszűnt a tények tiszteletén alapuló oktatáspolitika, az szubjektív vélekedéseken, hamis közpolitikai mítoszokon és ideológiai nünükéken alapszik. Így harcolunk az uniós oktatási elvek ellen.
A tihanyi bencés apátság, igent mondva az önkormányzat felvetésére, átvenné a helyi általános iskola működtetését. Ezzel megmenekül attól, hogy az állam legyen a fenntartója.
Több magyar uniós vállalást is sérthetnek az új oktatási törvények. Nyílt levélben kérik hallgatói és oktatói szervezetek, hogy a szerdai Vasziliu-Hoffmann tárgyaláson kerüljenek e témák napirendre.
A PDSZ abban érdekelt, hogy minél hamarabb összeüljön "egy olyan oktatási kerekasztal, amelyik meg tudja fogalmazni az elvárásait a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban.
Elképzelhető, hogy a hallgatók mai tiltakozó akciójának újabb egyetemfoglalás lesz a vége. Az épületek, közterek megszállása körülbelül egy éve terjed a világon.
"Nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből." - mondta Lázár János nemrégiben a Hír24-nek. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek zokon vette a politikus véleményét.
Üzleti érdekek miatt verik szét a szakképzést. A problémára nem megoldás, hogy az úgynevezett hiányszakmákra több fiatalt képzünk ki. Kőművesek ugyanis vannak, csak nem a szakmájukban.
A rendkívüli hideg miatt hétfőre és keddre tanítási szünetet rendelt el B. Nagy László – tájékoztatta a Szeged24 szerkesztőségét a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
Az ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak".
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Európai Unió Erasmus programja, amely az Európai Bizottság értékelése szerint a világ legsikeresebb hallgatói csereprogramja.
Felelőtlen és átláthatatlan terheket ró az államháztartásra az új diákhitelrendszer, azért annak megváltoztatása akár az IMF-tárgyalásokon is szóba kerülhet – véli Hiller István.