Belföld

Selmeczi: a kormány megállította a fiatalkori munkanélküliség növekedését

A Fidesz szóvivője közleményben vágott vissza a pedagógusnapon elhangzott nyilatkozatokra.

Európa túlnyomó részében is 16 év a tankötelezettség korhatára, a szocialisták 2003-ban vezették be a 18 éves korhatárt, hogy leplezzék a fiatalok munkanélküliségi adatait – közölte a Fidesz szóvivője vasárnap az MTI-vel az ellenzéki pártok pedagógusnappal kapcsolatos nyilatkozataira reagálva.

Selmeczi Gabriella közleményében kifejtette: a fiatalok munkanélküliségi adatai riasztóan romlottak a szocialisták kormányzása alatt, hiszen a 2002-es 12,7 százalékról 2010-re 26,6 százalékra nőtt a mutató. “Ezt a drámai emelkedést a nemzeti ügyek kormánya mára megállította” – tette hozzá.

A szóvivő hazugságnak nevezte a pedagógus elbocsátásokról szóló ellenzéki állításokat. Mint írta: “az átalakítás 2015-ig megy végbe, és nem elbocsátásról van szó, hanem az addig nyugállományba mentek státusát nem töltik be, amihez hozzáadódik a természetes fluktuáció, ez most is évente ezer embert jelenthet”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik