nato

James Appathurai, a szervezet szóvivője a csütörtöki munkanap végén tartott sajtótájékoztatóján közölte: a miniszterek szívesen látják Boszniát a Tagsági Akcióterv (MAP) nevű programban, azzal a feltétellel, hogy az országban lévő összes katonai ingatlant – köztük támaszpontokat – a szövetségi állam tulajdonaként tartják nyilván, és azokat a védelmi minisztérium használhatja. Bosznia tavaly októberben nyújtott be pályázatot [...]
2010. 04. 23. 07:31
A chicagói egyetemen tartott előadásában a NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy Karzai olyan ember, akivel a nyugati országok képesek együtt dolgozni, és ezt kötelességük is megtenni. Az észak-atlanti szövetség vezetője elismerte, hogy Karzai újjáválasztása az ázsiai ország élére a múlt évben problematikus volt, de a voksolás végső soron megfelelt [...]
2010. 04. 09. 12:18
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, a rakétavédelmi terv védelmezője szerdán Párizsban találkozott Hervé Morinnel, hogy megvitassa vele az afganisztáni háborúval kapcsolatos kérdéseket és az atlanti szövetség jövőjét. Míg Rasmussen reményét fejezte ki, hogy a novemberi NATO-csúcson megszületik a döntés a rakétavédelmi rendszerről, a francia védelmi miniszter emlékeztetett, hogy az európai haderők néha olyan alapvető felszerelésből sem [...]
2010. 04. 01. 07:34
A hadművelet célja a dél-afganisztáni város megtisztítása a táliboktól a muzulmán böjti hónap, a ramadán augusztusi kezdete előtt – közölte helyi idő szerint hétfőn a nevének elhallgatását kérő katonai vezető. A NATO korábban jelentette be, hogy a nyáron kandahári hadműveletet indít, de a pontos időpontot nem közölte. A nemzetközi és afgán erők február óta folytatnak [...]
2010. 03. 30. 09:51
Greg Smith altengernagy, katonai szóvivő kedden elmondta, hogy a mintegy százezer fős ISAF-be beolvasztják a Tartós Szabadság hadműveletben – az amerikai vezetésű, önálló parancsnoksággal bíró nemzetközi koalíció keretében Kelet-Afganisztánban – bevetett húszezer amerikai katona zömét. NATO-tisztségviselők hangsúlyozták, hogy ezzel egy áramvonalasabb és egyszerűbb parancsnoki struktúrát hoznak létre. A két erő – a NATO-erők és az [...]
2010. 03. 17. 07:34
Olvasói sztorik