A világ környezetvédelmi és fenntarthatósági okokból igyekszik kiiktatni a papírt a mindennapokból, ám ugyanezen elvek mentén egyre többet is használ belőle. A két folyamat azonban nem oltja ki egymást, a papír sokkal inkább jelen van az életünkben, mint bármikor.
A városban, ahol lakom, mindenkinek szerzett szájmaszkot az önkormányzat, és azt is megszervezte, hogy ha koronavírusos lesz a gyerekét egyedül nevelő szülő, akkor a távolléte alatt egy óvodában védőfelszerelésben vigyáznak a gyerekre.
Szinte biztos, hogy a koronavírus meg fog fertőzni engem. Ezt nemcsak nekem, a feleségemnek és a fiainknak kell átvészelnünk, hanem a szüleinknek is. De hogyan? Baksa Roland karanténnaplójának első fejezete.
A rendszerváltó pártok közül egyedül a Fidesznek sikerült tömegbázist kiépítenie, ám erre aligha lehet büszke – állítja Sándor Iván író, aki 1989–1991 között naplót vezetett az eseményekről. Interjú.