nándorfehérvár
A nagy törökverő halálhírén Mehmed szultán is megrendült. Lehorgasztotta fejét, hosszan hallgatott, majd azt mondta: "soha a világnak kezdetitől fogva ennek mása nem volt még a fejedelmi emberek között".
2015. 08. 11. 13:00
Nándorfehérvár eleste kellett ahhoz, hogy a magyar urak 1521-ben végre maguk helyett az ország védelmével foglalkozzanak. Egy pillanatra sikerült is.
2015. 05. 18. 13:00
Alig húsz év alatt három sorsdöntő, megrendítő csapás érte Magyarországot. A dátum pedig ugyanaz: augusztus 29.
2014. 08. 29. 13:00



















