Tudomány

Kiválóan vizsgázott a déli határzár

Nándorfehérvár (Array)
Nándorfehérvár (Array)

Harmincezer szerb és magyar paraszt vetette rá magát a hódítók 150 ezres hadára, Hunyadi és harcosai Nándorfehérvárból kitörve aprították a törököt. A hit és a bátorság világraszóló győzelmet aratott 1456. július 22-én.

A XV. század közepén a kereszténység már évszázados harcot vívott az oszmán hódítók ellen. Miután Bizánc elesett, a Magyar Királyság is élethalál harcra rendezkedett be. Az ország kapuja Nándorfehérvár volt, a mai Belgrád: ha ez a vár elesik, a török hadnak semmi nem áll útjába egészen az ország fővárosáig.

Nincs, aki megállítsa?

Nemcsak a magyarok, hanem nyugodtan mondhatjuk, egész Európa aggódó tekintete kísérte Mehmed szultán 150 ezer fős seregét, amint 1456. július 4-én megkezdte Nándorfehérvár ostromát. Vele szemben mindössze hétezer harcos állt Szilágyi Mihály parancsnoksága alatt. A szultán nem is rejtette véka alá, milyen eredményre számít. Úgy fogalmazott, reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját pedig Bécsben kívánja elfogyasztani.

A védők külső segítségre is alig számíthattak. Egyedül Hunyadi János 12 ezer katonája és Kapisztrán János igencsak gyenge harcértékű, 30 ezer szerb és magyar népfelkelője kísérelhette meg áttörni az ostromgyűrűt.

Vallásos lelkesedés

Mehmed azonban nagyot hibázott, amit Hunyadi katonai zsenije azonnal ki is használt. Miközben a török módszeresen ágyúzta rommá a falakat, 200 hajóval zárat vont a vár köré, hogy megakadályozza a védők bejutását. “Elfelejtette” viszont megszállni a Duna és a Száva szemben fekvő partjait. Hunyadi villámgyorsan kiépítette itt állásait, július 14-én gyakorlatilag megsemmisítette a hajózárat, majd beverekedte magát a szorongatott várba.

Ezt követően nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy amikor a török július 22-én végső rohamra indult, a Száva túlpartján felbukkant Kapisztrán János és serege. A ferences szerzetes egyfajta vallási hévtől indítva huszadmagával csónakba ült és fanatikus támadást indított a török tábor ellen. Ezt látva a parasztkatonákon is túlvilági lelkesedés vett erőt, harmincezren rohantak a pogányra.

Világraszóló győzelem

Óriási zűrzavar keletkezett, a lehetőséget pedig Hunyadi ismét pillanatok alatt ismerte fel és használta ki: kitörve a várból megsemmisítette a török ágyúkat. De nem érte be ennyivel, rövid, de annál véresebb harcban megfutamította az óriási török túlerőt.

A történészek ma úgy vélik, a Nándorfehérvári diadal volt a magyar történelem legnagyobb, legtisztább győzelme, amely egész Európára, a keresztény kultúrára is kihatással bírt. Fontos az is, hogy ez szerbek és magyarok közös harca, együttes győzelme volt. Ami pedig a déli harangszót illeti, kattintson ide, hogy kiderüljön: igen, értünk szól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik