nagy józsef

A 24.hu közölne olyas szerkesztőségi állásfoglalást, mint a NYT Biden visszalépéséről? Hogy az Árpád-hídi balesetben meghalt a Schadl-ügy egyik tanúja, azt jelzi, immár Magyarországon is vigyáznia kell az embernek, ki ne essen az ablakon? Mit profitál a Kétfarkú abból, hogy az elnöke polgármester lett? Ezeket a kérdéseket érintette Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Napirend utánban.
A megoldás: Ádám Martin. Nem lehetett nem focival bemelegíteni a mai Háromharmadban, de aztán jött a taktikázó főpolgármester, a maradó DK-elnök, majd a médiablokk a betiltós Putyinnal, a sajtóelitet szanálni szándékozó Magyar Péterrel és partizánozó, csalózó Gyurcsány Ferenccel. A stúdióban Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József.
Közönség előtt háromharmadol Kerner Zsolt, Pető Péter, valamint Nagy József a Három Hollóban, a téma az önkormányzati választás fővárosi meccsei. A szerkezet a kampány miatti menetrend okán alkalmi: félóra hagyományos Háromharmad, félóra Napirend után írásban érkezett közönségkérdésekkel s végül húsz perc a helyszíni nézők kérdéseivel.
A Magyar Pétert sarazó állítólagos „betárazott titkos rendőri jelentés”, Magyar előre menekülése és exnejének facebookos reakciója volt a trambulin, aztán az ünnepi beszédek és az ellenzéki esélyek szolgáltak témát Kerner Zsoltnak, Pető Péternek, valamint Nagy Józsefnek a Háromharmadban.
Először is a címben feltett bayeri kérdést próbálta megválaszolni Nagy Gergely Miklós, Pető Péter, valamint Nagy József, majd a két jobbos arc vitája kapcsán olyan Fidesz-dilemmákig jutottak, mint hogy politikailag megéri-e vendégmunkásokkal működtetni multik magyarországi gyárait. A második rész azt taglalja, hogy vajon szétcsapja-e az ellenzéket az önkormányzati választás új rendje.
Látszólag budapestezett ma Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Háromharmadban, valójában viszont személyes játszmák, lázári, karácsonyi és vitézy-i karriervágyak és lehetőségek kerültek terítékre az olyan elhanyagolható kérdések mellett, mint például hogy mi lesz a várossal és lakóival.
Olvasói sztorik