Már le is győzték a Szárnyas fejvadászt az amerikai mozikban A Boldog halálnapot! című horror verte meg a sci-fit, amelyet ugyanakkor Jackie Chan új filmjének nem sikerült lenyomnia. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 16. 08:21 Kultúra
Wonder Woman legközelebb a kommunistákkal csap össze A Csodanő második önálló filmje a '80-as évek Szovjetuniójában játszódik majd. Muchichka László 2017. 10. 15. 13:16 Kultúra
50 éve mutatták be a hippikorszak kultuszművét 1967. október 17-én debütált a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musical, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. 24.hu 2017. 10. 15. 11:04 Kultúra
Harvey Weinsteint kizárta soraiból az amerikai filmakadémia Az indokláshoz hozzátették, hogy Harvey Weinstein nem érdemli meg kollégái tiszteletét. 24.hu 2017. 10. 15. 06:57 Kultúra
Tarolt a Jupiter holdja Katalóniában Mundruczó Kornél filmje három díjat is bezsebelt a most zajló Sitges-i Nemzetközi Filmfesztiválon. 24.hu 2017. 10. 14. 14:27 Kultúra
Kiderült, hogyan folytatja a horrorklasszikust a készülő új Halloween Az 1978-as alkotás atyja, John Carpenter árulta el egy interjúban, mi lesz a csavar a készülő rebootban. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 14. 13:03 Kultúra
És azt vágod, hogy nem Thor a legerősebb Bosszúálló? Legalábbis ez derül ki a Thor: Ragnarök új filmklipjéből, amely mellett egy ütős tv-szpot is érkezett a szuperhősmozihoz. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 14. 08:51 Kultúra
Egy cuki kismacskától is előbb rémülünk halálra, mint a gyilkos hóembertől A rejtélyes oslói sorozatgyilkos legnagyobb áldozata maga a néző. Jankovics Márton 2017. 10. 13. 17:07 Kultúra
Channing Tatum mégis mutáns lesz: kitűzték a Gambit-mozi bemutatóját Több éves huzavona után elkezdik forgatni az X-Men spinoffot, amelyet végül egy Oscar-díjas rendező vezényelhet le. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 13. 15:15 Kultúra
Ryan Gosling szerint Weinstein egy rendszerszintű probléma szimbóluma A színész egy Twitter-bejegyzésben ítélte el a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt filmmogult, akivel már többször dolgozott együtt. 24.hu 2017. 10. 13. 14:15 Kultúra
Natalie Portman olyan lényeket lát, amiket nem tud szavakkal leírni Feliratos előzetest kapott az Expedíció című sci-fi, amely az Ex Machina rendezőjének új alkotása lesz. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 13. 13:02 Kultúra
Elképesztően nagyot ment a Star Wars: Az utolsó Jedik új előzetese A debütálását követő 24 órában minden idők egyik legnagyobb nézettségét produkálta a trailer. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 13. 11:37 Kultúra
Kőkemény horror lesz az új X-Men mozi Már az első előzetese is para a The New Mutants című spinoffnak, amely egy titkos intézetben fog játszódni. Trailer. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 13. 10:05 Kultúra
Olcsó házimozi élményt nyújt ez a kínai miniprojektor Kicsi, hordozható, cserébe ne várjunk csúcstévés látványt - az ára viszont mindenkit kárpótol. Rendelj Kínait 2017. 10. 12. 19:55 Tech
Már az Oscar-akadémia és a cannes-i fesztivál vezetősége is elítéli Weinsteint A hollywoodi filmmogul elleni vádak megdöbbentették mind a két szervezetet. 24.hu 2017. 10. 12. 16:55 Kultúra
Videó Összevámpírozzák, aztán zsinagóga lesz Az egykori ÁVH-sok legfőbb találkozási terében, a megnyitás előtt álló Zsilipben mutatkozik be Pálfi György első színházi rendezése, az Engedj be! Muchichka László Zsótér Indi Dániel 2017. 10. 12. 15:57 Kultúra
Két magyar animációs film is Oscar-jelölt lehet Bucsi Réka LOVE és Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című alkotása is felkerült az esélyesek listájára. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 12. 12:39 Kultúra
Johnny Depp újra szívtipró lesz a Gyilkosság az Orient expresszenben Csakhogy Michelle Pfeiffer lekoptatja majd a film egyik jelenetében, amelyet már meg is nézhetünk. Filmklip. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 12. 12:05 Kultúra
Visszatér a mozikba A Pál utcai fiúk És már nem is kell sokat várni Fábri Zoltán klasszikusának digitálisan felújított változatára. 24.hu 2017. 10. 12. 11:01 Kultúra
Tarol az interneten az új Star Wars-előzetes cuki állatkája Imádja a világháló népe a porg nevű szerzetet, amely máris mémmé vált és viccesebbnél viccesebb képeken tűnik fel. Keresztesi Ferenc 2017. 10. 12. 09:45 Kultúra
Felfüggesztette Harvey Weinstein tagságát a Brit Filmakadémia A szervezet elfogadhatatlannak tartja a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt producer viselkedését. 24.hu 2017. 10. 12. 08:47 Kultúra
Nagyon messze vagyunk a sci-fik jövőképétől A Szárnyas fejvadász 2049 apropóján összegyűjtöttük, mely sci-fik váltották be azt, amit ígértek, és melyek nem. Muchichka László 2017. 10. 11. 17:24 Kultúra
Mark Ruffalo észre se vette, hogy élőben közvetíti az új Thor-filmet Egy Hulktól mégse kérhetik a biztonságiak, hogy adja le a telefonját. Jánossy Villő 2017. 10. 11. 16:24 Kultúra
A Disney elkaszálta Babszem Jankót Először úgy volt, hogy 2018-ra jön a Jankó-film, de nem. Az égigérő paszuly történetéről nem készül animációs film. Jánossy Villő 2017. 10. 11. 14:10 Kultúra
Várkonyi Andrea a karácsonyukról mesélt: „A férjem ajándékok téren is kreatív, roppant figyelmes férfi” Csontos Kata